Két kiállításmegnyitó egy napon

Az Euro Foto Art (AIEFA) Egyesület szervezésében, az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) égisze alatt és a Summit Agro Románia támogatásával létrejött Carol Pop de Szathmári – Szathmári Pap Károly Nemzetközi Fesztivál XI. kiadásának keretében lehetőség nyílt Ștefan Tóth István AFIAP, ESFIAP fotóművész két egyéni kiállításának megnyitására. Az első tárlat a Tetten ért pillanatok címet viseli, és a békéscsabai Békés Megyei Könyvtár galériájában került megnyitásra. A vernisszázs 2023. január 20-án, pénteken, helyi idő szerint 11 órától kezdődött, a szerző jelenlétében, nagy számú közönség előtt. A résztvevőket Rakonczás Szilvia intézményigazgató köszöntötte, aki bevezetőjében a magyar kultúra napjának jelentőségét emelte ki. Ezt követően a kiállító művész vette át a szót, aki művészi pályafutásáról mesélt, bemutatta a 70 kiállított művet, és megköszönte  a házigazdáknak a kiállítás számára biztosított kiemelkedően jó körülményeket.A tárlat anyagát először a nagyváradi Zion Neológ Zsinagógában láthatta a közönség, azóta pedig vándorkiállításként több romániai és magyarországi városban, valamint Ukrajnában is bemutatásra került, jelesül a magyarországi Berettyóújfaluban, Budapesten és Gyulán, a romániai Bukarestben és Nagykárolyban, illetve az ukrajnai Ungváron. A Summit Agro Románia támogatásával megvalósult jubileumi albumot online is lapozhatják az érdeklődők, itt: https://www.eurofotoart.com/efa-publishing-house/stefan-toth-istvan-afiap-captured-moments/. Szintén pénteken, 18 órakor nyílt meg a nagyváradi vár C épületében, vagyis a Fejedelmi palotában működő Ștefan Vilidár István Galériában Ștefan Tóth István AFIAP újabb egyéni tárlata, amely a Kölcsey életútja címet viseli. A magyar kultúra napjának tiszteletére összeállított tárlat a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Házzal és a Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesülettel (APTOR) partnerségben, a Summit Agro Románia támogatásával valósulhatott meg. A művelődési ház igazgatója, Lisztes Éva felszólalásában a magyar kultúra napjának jelentőségét hangsúlyozta, majd így fogalmazott: „Számunkra Nagyvárad mindig az a város volt, amelyet lelkünkhöz közelebb állónak éreztünk, mint Debrecent. Mindig nagy örömmel jövünk ebbe a csodálatos városba, és otthon érezzük magunkat itt.” Ștefan Tóth István AFIAP, ESFIAP megköszönte az igazgatónak, illetve az intézmény korábbi vezetőjének, Porkoláb Lajosnak, aki maga is részt vett a rendezvényen, hogy jelenlétükkel emelték a megnyitó fényét, és az évek során nagyban hozzájárultak a két városban szervezett események sikeréhez. A kiállítás anyagát 50, Kölcsey Ferenc magyar költő, irodalmár és politikus személyiségének meghatározó helyszíneit ábrázoló fekete-fehér fotográfia alkotja. Kiállító művészként meghívást kapott Fórián Andrea is, aki négy fotográfiával szerepel az ismert váradi fotóművész tárlatán. A kiállított művek az AIEFA honlapján is megtekinthetők, itt: https://www.eurofotoart.com/efa-exbhibitions-halls/efa-digi-gallery/05/. Mindkét kiállításon a Duo Sola Fide alkalomhoz illő műsorral lépett fel. Magyar zeneműveket játszott Thurzó Sándor József brácsaművész, Fórián Andrea pedig magyar költők verseit szavalta. A fotóművész előbbi kiállítása egy hónapig lesz látható Békéscsabán, az utóbbit pedig február harmadikáig látogathatja a váradi közönség.

TÓTH ISTVÁN MEGÜNNEPLÉSE BUDAPESTEN

A Budapesti Csili Kulturális Központ dísztermében került sor  2022 április 23-án, szombaton a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség Magyarország-i operatív tagjának) közgyűlésére, melynek keretén belül MAFOSZ és FIAP kitüntetéseket, és érmeket adtak át. Az okleveleket Horváth Imre MAFOSZ-elnök adta át. Az ünnepeltek között szerepelt TÓTH István AFIAP ESFIAP nagyváradi fotóművész, az „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke (14 éve), a Nagyváradi Fotográfusok „Tavirózsa” Klub alapítója, és elnöke (46 éve), a Romániai Művészek Szövetsége tagja (5 éve), a MAFOSZ határon túli kapcsolatokért felelős alelnöke (7 éve) és a Kárpát-medence-i Magyar Fotogáfiai Egyesület alelnöke (1 éve), akit  2012 november 27-én ESFIAP diplomával (Fiap Excellence for Services Rendered) tüntetett ki a Nemzetközi Szövetség. - A MAFOSZ elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy az ESFIAP cím odaítélése a kettős állampolgárságú nagyváradi fotóművésznek az első kitüntetés, amelyet egy magyarországi fotóművész kapott. Az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség a kitüntetés odaítélésével elismerését fejezte ki a fotóművészet terén végzett munkájáért, és hálás köszönetét nyilvántotta kiemelkedő szolgálataiért. Megemlítére méltó az a tény, hogy TÓTH István AFIAP, ESFIAP 50 éves művészeti pályafutása során több mint 1000 hazai és nemzetközi fotóművészeti kiállítást rendezett (sokszor a FIAP égisze alatt), több tucat Nemzetközi Fotóművészeti Szalont a FIAP védnökségével, több száz (román és magyar nyelvű) technikai és fotóművészeti kurzus oktatója és szervezője volt, melyet több ezer hallgató végzett el (sokan a világ különböző pontjain váltak elismert fotóművészekké, különleges FIAP kitüntetésekkel!). - 1990-ben megalapította Romániai leghosszabb ideje működő állandó Fotóművészeti Galériáját, amelynek kurátora lett. Ez az intézmény 2019-ben a FIAP 17. Kiállítási Központja lett, amelyben megalakulása óta több mint 600 fotóművészeti kiállítást nyitottak meg, a világ minden tájáról. – Tóth István fotóművész a Nagyváradi Városi Múzeumnak adományozta 50 éves művészeti tevékenysége során összegyűjtött fényképezőgépeit, és kellékeit, és ezzel magalapította a nevét viselő Technikai és Fotóművészeti Gyűjteményt, Románia első Fotográfiai Múzeumát. - Értékelendő az a tény is, hogy az ismert Nagyvárad-i fotográfus pályázati dossziéját először a MAFOSZ, később a Romániai Fotóművészek Szövetsége (AAFR) juttatta el a FIAP-hoz, de a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség az első magyarországi regisztrációt vette figyelembe.Fotó: Fórián Andrea

A MESTER ÉS TANÍTVÁNYAI KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA SZEGEDEN

A Magyar Házak Hálózathoz tartozó szegedi Délvidéki Ház aulájában került sor szombaton, március 26. déli 12 órakor a Mester és tanítványai című kiállítás ünnepélyes megnyitójára. A tárlaton bemutatták a Tóth István AFIAP, ESFIAP nagyváradi fotóművész által vezetett Kárpát-medencei online technikai és fotótanfolyam 101 végzőseinek vizsga alkotásait, illetve az ünnepelt fotóművész jubileumi kiállításának, erre az alkalomra válogatott képeit. Az eseményen több mint 35 magyarországi, felvidéki, erdélyi, partiumi és délvidéki végzős vett részt. A kárpátaljai fotóművészek a közismert okok miatt nem jutottak az eseményre. A megjelent közönséget Stanik István, a Magyar Házak szakmai igazgatója köszöntötte, aki megköszönte a megjelenteknek, hogy részt vettek a történelmi eseményen és Tóth István AFIAP, ESFIAP fotóművésznek a tanfolyam példás lebonyolítását. Ezt követően az ünnepelt nagyváradi fotóművész bemutatta a kiállított alkotásokat, majd egy-egy csokor virággal köszöntötte Török Ferenc Lászlóné Katalin rendezvény-szervezőnek a önzetlen segítségét a kiállítás megszervezéséért, illetve köszöntötte Bánházi Gyöngyi margittai festő- és fotóművészt születésnapja alkalmából. A megnyitón fellépett a nagyváradi Duo Varadiensis kamara együtteses vezetője Thurzó Sándor József brácsaművész, aki saját átdologozásában, a Kossuth Lajos azt üzente... című népdalt, Balázs Árpád – Fa leszek... (Petőfi Sándor verse, Petőfi év tiszteletére), illetve Bihari Sándor – Ave Maria zenei műveket adta elő. Az esemény végén Fórián Andrea fotóművész Dutka Ákos – A Kárpátok dala című versét zenei kísérettel adta elő A kiállításmegnyitóját a Kárpát-medencei Magyar Fotográfiai Egyesület alakuló ülése előzte meg. Az eseményen Tóth István AFIAP, ESFIAP nagyváradi fotóművész ünnepélyesen adta át Dr. Szabó Pál Csaba ügyvezető elnöknek az UNESCO által elismert FIAP (Nemzetközi Fotóművészek Föderáció) érdemérmét. Az alakuló ülés végén Dr. Szabó Pál Csaba ügyvezető igazgató megköszönte Tóth István AFIAP, ESFIAP nagyváradi fotóművész példás munkáját és átadta az általa vezetett intézmény jubileumi emlék plakettjét. Szombaton délelőtt a résztvevők egy városi fotókiszálláson vettek részt Dobronai-Fenyvessy Orsolya szegedi fotóművész vezetésével. (Fotók: Csíki János)

ÚJABB ÉLETMŰDÍJ ȘTEFAN TÓTH ISTVÁNNAK

 

Az RMDSZ és társintézményei által szervezett Magyar Kultúra Hete keretében zajló rendezvénysorozat záróünnepélye szombaton volt a nagyváradi Szigligeti Ede Színházban. A rendezvény keretén belül hagyományos díjátadó gálára került sor. A díjazottak között volt Ștefan TÓTH István nagyváradi fotóművész is. A laudációt Szabó Ödön úr, Románia Képviselőházának tagja, az RMDSZ Bihar ügyvezető elnöke olvasta fel. Nagyra értékelte, hogy a Nagyvárad-i alkotó kora gyermekkorától (1964) kacérkodott a fényképezéssel, és autodidakta módon fejlődött fotóművésszé.  1973-ban debütált fotóművészként a „Harc az idővel” című alkotásával, amelyet a Bukarest-i Dalles Műcsarnokban, az UNESCO által a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) védnökségével szervezett Romániai Nemzetközi Szalon keretén belül állítottak ki. Fél évszázados pályafutása során nagy számú művészfotót készített, amelyeket több száz hazai és nemzetközi fotóművészeti szalonon fogadtak el. Közülük sokat éremmel és díjjal jutalmaztak. - 1973-ban a Román Fotóművészek Szövetség,1978-ban a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség művésze lett. - 2021 végén megkapta a Nemzetközi Szövetség (ESFIAP) életműdíját. - 2016-ban a Nagyváradi Városi Múzeum keretén belül megalapította a „Ștefan Tóth István” Technikai és Fotóművészeti Gyűjteményt (Románia első Fotómúzeumát).A kiállítási tárgyak zömét Ő adományozta, összesen 20 000 euró leltári értékben. - 2019-ben a Nagyvárad - Románia FIAP Kiállítási Központ (a világon a 17.) igazgatója lett. - Művei 85 egyéni és 57 csoportos kiállításon szerepeltek. - 53 hazai és nemzetközi zsűriben vett részt, több mint 20 Fotóművészeti Társaság tagjává és tiszteletbeli tanácsadójává nyilvánították. 40 fotográfiai szimpóziumon és kollokviumon, valamint 43 nemzetközi fotóművészeti fesztiválon vett részt. Félévszádazos művészi tevékenysége során 109  alkotói utazást tett a világ különböző részein. 12 országos fotóművészeti projekt vezetője volt, 70 hazai és nemzetközi fotóművészeti szalont szervezett, Nagyváradon és Bihar megyében.  45 év alatt  több mint 200 nemzetközi technikai és fotóművészeti tanfolyam oktatója volt a Nagyvárad-i „Euro Photo Art” Akadémia keretein belül, amelyet több mint 2000 fotókedvelő fejezett be Kanadából, Csehországból, Moldovából, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, USA-ból, Ukrajnából és Magyarországról.- Három kiadó igazgatójaként 57 fotóművészeti katalógust és albumot szerkesztett. 13 nemzetközi díjjal jutalmazták, és 20 fotós szervezet tiszteletbeli tagja és tanácsadója. - Világszerte több mint 1000 fotóművészeti kiállítást rendezett, 50 éves fotóművészeti tevékenysége során Nagyvárad, Bihar megye és Románia kulturális nagykövete lett. - Az Életmű Oklevelet Szabó Ödön úr, a Románia Képviselőházának tagja, az RMDSZ Bihar ügyvezető elnöke,  az Életműdíjat a híres nagyváradi szobrász, Deák Árpád alkotását Dr. Vitányi István országgyűlési  képviselő  adta át,  aki egy napja az ünneplő fotográfussal együtt vett részt jubileumi kiállításának megnyitóján a Berettyóújfalu-i Nadány Zoltán Művelődési Házban. 

JUBILEUMI FOTOGRÁFIAI MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA UNGVÁRON

A "Kárpátalja" Fotóművészek Szövetsége által a Középkori Várban található FIAP Ungvár - Ukrajna Kiállítási Központban nyitották meg a ”Lehotzky Tivadar” Múzeumal közösen pénteken, október 1.d.u. 3 órakor Ștefan Tóth István AFIAP Nagyváradi fotóművész “Tetten ért pillanatok” című jubileumi kiállítását. Ezúttal a közismert Galériában 50 fekete-fehér és színes fényképből álló válogatás kerül bemutatásra a fotóművész alkotásaiból. A kiállítást a fotóművész születésének 70-ik, valamint művészi pályafutásának 50-ik évfordulója alkalmából került megrendezésre. A kiállított alkotások a fotóművészet fejlődésének három szakaszában készültek: analóg és digitális fényképezőgéppel valamint intelligens mobiltelefonokkal. Ștefan Tóth István AFIAP nagyváradi fotóművész már gyermekkorától (1964) kacérkodott a fotózással és autodidakta módon szakosodott a fotóművészetre. 1973 -ban debütált a "Harcban az idővel" című alkotásával, amelyet a bukaresti Dalles Galériában állítottak ki, Románia Nemzetközi Szalonjában, melyet az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotográfiai Művészeti Szövetség (FIAP) védnökségével szerveztek meg. A kiállító fotóművész fél évszázados pályafutása során több száz hazai és nemzetközi Fotóművészeti Szalonban elfogadott művészfotót alkotott, sokat közülük érmekkel és díjakkal tüntettek ki. Ștefan Tóth István AFIAP nagyváradi fotóművész 1973-ban a Romániai Fotóművészek Szövetségének (AAFR) a tagja lett, 1978-ban a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség FIAP művésze. Munkáiból 85 személyi és 57 csoportos kiállítást rendeztek. Meghívottként 53 hazai és nemzetközi zsűriben vett részt. Az évek során 15 Fotográfiai Társaság tiszteletbeli tagjává és tanácsadójává választották, részt vett 40 nemzetközi fotóművészeti szimpóziumon és kollokviumon, valamint 43 nemzetközi fotóművészeti fesztiválon. Az 50 éves művészi tevékenység során 109 alkotói utazást tett a világ különböző részein. 12 nemzeti fotóművészeti projekt koordinátora volt, 70 hazai és nemzetközi fotóművészeti szalont, illetve 37 nemzetközi fotóművészeti fesztivált szervezett pályafutása allatt. Ő alapította és vezeti 45 éve a Nagyváradi Fotográfusok "Tavirózsa" Klubját, 13 éve alapította és vezeti az "Euro Foto Art" Nemzetközi Egyesületet, a világ egyetlen FIAP Regionális Tagját. A Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke volt 2007 és 2012 között, a Nemzeti Szövetség 17 éves válsága után. 2016 óta a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének MAFOSZ határon kívüli szervezeteinek alelnöke (amely Magyarország operatív tagja a FIAP-nál). 2019 -ben a FIAP Nagyvárad - Románia Kiállítási Központ igazgatója let, amely a 17. a világon. 2016 -ban a Nagyváradi Városi Múzeum keretén belül megalapította és berendezte a „Ștefan Tóth István” Technikai és Fotóművészeti Gyűjteményt, melynek a kiállítási tárgyak nagy részét adományozta (összesen 20 000 euró leltári értékben). Jelenleg két nagyváradi fotóművészeti galéria menedzsere / kurátora. 45 éven keresztül több mint 200 hazai és nemzetközi technikai és fotóművészeti tanfolyam oktatója volt, amelyeket a nagyváradi „Euro Foto Art” Akadémia keretében szerveztek, és amelyeket több mint 2000 fotózás kedvelője fejezett be: Kanadából, Moldovából, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, az USA-ból, Ukrajnából és Magyarországról. Három kiadó igazgatójaként 57 katalógust és fotóművészeti albumot szerkesztett. A fotóművészet területén elért érdemeiért 14 nemzetközi érdemdíjat kapott, köztük a Magyar Fotóművészek Világszövetsége által odaítélt életműdíjat. Tiszteletbeli tagja 15 fényképészeti szervezetnek is szerte a világon. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség égisze alatt rendezett kiállítás megnyitójára 2021. október 1-én, pénteken, 16:00 órakor került sor a szerző, a családtagok és az ungvári fotóművészek jelenlétében. A megjelent közönséget Mihalko Delehan a ”Lehoczky Tivadar” regionális Művészeti Múzeum igazgatója köszöntötte,aki nagyra értékelte a Múzeumban lévő FIAP Kiállítási Központban megrendezett tárlatot. Ungvár alpolgármestere Homonay László elismerő Oklevelet adott át Ștefan Tóth István AFIAP fotóművésznek, a két Kulturális Szervezet közreműködése elismerésként. A Kárpátaljai Kulturális Igazgatóság elnöke hasonlóan köszöntötte a Romániai és Ukrajnai fotóművészek kiállítását. Magyarország Főkonzulátusát Albertné Simon Edina képviselte aki nagyra értékelte a kiállított alkotások művészi színvonalát! Norba Volodimyr FIAP Ungvár - Ukrajna Kiállítási Központ igazgatója beszédében aláhúzta a két országban lévő FIAP Kiállítási Központok közötti kiváló közreműködést és bemutatta a Nagyváradi FIAP Kiállítási Központban bemutatásra kerülő alkotásokat. A zenei hangulatot az ungvári ”Rozmariya” vokál csoport énekes, illetve a bátfai Gergely Tamás csodálatos tangóharmónikával kísért magyar népzenei előadása szolgálta. A kiállítást élőben közvetítették az Egyesület honlapján: https://www.facebook.com/EuroFotoArtAsociatieInternationala/videos/180106834268606 A " Tetten ért pillanatok " című kiállítás 2021.11.01 -ig látogatható, keddtől vasárnapig 09:00 és 17:00 óra között. A kiállított képek a Szövetség honlapján is megtekinhetők: https://www.eurofotoart.com/efa-exbhibitions-halls/fiap-exhibition-center-oradea/.


MÉLTÓAN ÜNNEPELTÉK MEG TÓTH ISTVÁN FOTÓMŰVÉSZT.

Éppen születésnapján, 2021 augusztus 09-én ünnepelték meg a nagyváradi Zion neológ Zsinagógában mintegy száz barát, ismerős, fotóművészek, rokonok és  családtagok jelenlétében  Tóth István AFIAP nagyváradi fotóművészt. A rendezvényen több nagyváradi, bukaresti, nagykárolyi, kézdivásárhelyi, illetve budapesti, biatorbágyi, debreceni és szolnoki fotóművészek tisztelték meg jelenlétükkel az ünnepi eseményt. A jubileumi rendezvényen felléptek Duo Varadiensis kamara együttes és a nagyváradi Rock Opera művészei, akik több évtizede szinesítették zenei produkciójukkal az ünnepelt fotóművész áltak rendezett fotóművészeti tárlatokat.

A megjelenteket Bozsódi-Nagy Orsolya Boglárka újságíró, szerkesztő köszöntötte aki műsorvezetőként az angol nyelvre való fordítást is biztosította megköszönte Angela Lupsea igazgatónőnek, hogy a szervezők rendelkezésére bocsátotta a csodálatos műemlék zsinagógát. Elsőnek Tóth István AFIAP fotóművész beszélt fotóművészeti, illetve manedzseri pályafutásáról, majd Bíró Rozália, a Román Képviselő-testület külpolitikai bizottságának elnöke emlékezett az ünnepelt fotóművész fontos szerepéről, amivel öt évtizede határozta meg a nagyváradi fotóművészetet. Az ünnepségen meghatóan méltatta Tóth Istvánt és életútját dr. Ramona Novicov nagyváradi és dr. Radu Igazság bukaresti egyetemi előadótanár, akik hasonlóképpen több évtizede közreműködtek az ünnepelt fotóművészel. Horváth Imre a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetség (MAFOSZ) elnöke is elismerően méltatta Tóth István AFIAP fotóművész alkotói, mendzseri, illetve a MAFOSZ-ban betöltött alelnöki szerepét, aki a Határon Túli Szervezetek kapcsolatát vezeti és ápolja. Az első napi jubileumi rendezvény végén átadta a MAFOSZ díszoklevelét Tóth Istvánnak, illetve az elmúlt évben az Euro Foto Art Galéria 30-ik évfordulója alkalmából kiadott díszoklevelet, melyet a világjárvány miatt nem tudott átadni.

Az est végén egy állófogadáson vettek részt, amelyet az jubiláló fotóművész szervezett a résztvevők számára. Kedden, 2021 augusztus 10-én d.e. 11 órakor folytatódtak a jubileumi események a Nagyváradi középkori Várban. Az Euro Foto Art Galéria, Nagyvárad-Románia Kiállítási Központban nyitották meg nagyszámú közönség jelenlétében az ünnepelt fotóművész ”Tetten ért pillanat  brácsaművész szolgálta. A megnyitó végén közös csoportkép elkészítése után, az Egyesület, a Vár Fejedelmi Palota C épületben lévő székhelyén ünnepelték meg újból Tóth István fotóművészt. Útban a székhely felé Vilidár István Galériában Tóth István munkásságáról készített dokumentum kiállítást tekinthettek meg a résztvevők. Mindkét rendezvényen bemutatták Tóth István ”Tetten ért pillanatok” című albumát, mely a Creatpy Kft anyagi támogatásával jelent meg. Mindkét eseményt élőben közvetítettek a nemzetközi Egyesület  Facebook címéről  https://www.facebook.com/EuroFotoArtAsociatieInternationala/

A KÉPEKET KÉSZÍTETTÉK :

Cíki János (EFA) - Nagyvárad (RO):

- 01, 02, 05, 08, 09, 10, 19, 36, 38, 43, 44, 75, 76, 77.

Ciucur Losonczi Antónius (Bihari Napló) - Nagyvárad (RO):

- 04, 31

Eifert János - Budapest (HU):

- 06, 13, 17, 18, 21, 23, 25, 26, 28, 29, 30, 32, 34, 37, 39, 40, 42, 46,48, 54, 57, 60, 61, 63, 66, 69, 71,74, 78

Eugenia Pașca (Agerpres) - Nagyvárad (RO):

- 68, 73

Szegedi Éva (EFA) - Nagyvárad (RO):

- 03, 11, 14, 20,22, 27, 33

Ovidiu Sălăgean - Nagyvárad (RO):

- 55, 56,58, 59, 60, 62, 64, 65, 67, 70, 72.

Varga Bernadette (EFA) - Nagyvárad (RO):

           - 04, 12, 15, 16, 35, 40, 42,49


 

 

BUCSÚ HARAGOS ZOLTÁN E.FIAP

MAROSVÁSÁHELYI HÍRES FOTÓMŰVÉSZTŐL

 

 

Nagyszámu barát, fotóművész és családtag jelenlétében kerűlt pénteken, 2021 július 23-án sor a Marosvásáhely-i  Református temetőben a hires Haragos Zoltán EFIAP fotóművész temetkezési szertartására, aki 92 éves korában tért örök nyugalomra. A temetkezésen rész vett a Nagyvárad-i Ștefan Tóth István AFIAP fotóművész (feleségével) akit több évtizedes barátság kötött össze az elhunyt fotóművésszel. (Foto: EFA)

PÉLDÁTLAN TECHNIKAI ÉS FOTÓMŰVÉSZETI

ONLINE TANFOLYAM SOROZAT!

 

2021 február 01 kezdődött a Nagyváradi ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület és a Várpalota-I Kárpát-medence Intézetel partnerségben szervezett online technikai és fotóművészeti online tanfolyam sorozat első csoportjának előadás sorozata. A fotótanfolyamra a Kárpát-medencében (Magyarország, Szerbia. Szlovákia, Románia  és Ukrajna) élő magyar műfajt kedvelőt hívtak  meg az ingyenes fotótanfolyamra. Az 5 csoportból álló technikai és fotóművészeti tanfolyamon 101 halgató vett részt (köztük több Nagyvárad-I és Bihar megye), mely 2021 május végén fejeződött be. Az előadásokat a nagy elhivatottságal és szakértéssel Ștefan Tóth István AFIAP fotóművész, a Nagyváradi ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke tartotta. A tanfolyam záróünnepségére ez év nyarán kerül sor a Királyszállási Nagy-Magyarország Parkban melyre a szervezők minden végzőst meghívtak, hogy vegyenek részt. Az eseményen meghívták dr. Szabó Pál Csabát a Várpalota-I Kárpát-medence Intézet elnökét, kerül sor a Kárpát-medence Magyar Fotográfiai jogi személyü Egyesületet alakuló összejövetelére, illetve az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotóművészek Szövetségének égisze allatt szervezett, a 101 végzős alkotásaiból rendezett ”Az én településem” című szabadtéri kiállítás megnyitójára. Ez év őszétől Nagyváradi ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület partnerségben a Csernivci (UA) Regionális ”Mihai Eminescu” Román Kultúráért Társasággal egy hasonló román nyelvü technikai és fotóművészeti tanfolyamot szervez a Baszarábia történelmi térségben élő román fotográfiát kedvelők számára. A két Kúlturális Szervezet elnöke: Ștefan Tóth István AFIAP (RO) fotóművész és Vasile Bâcu egyetemi tanár, újságíró-szerkesztővel meg vannak győzödve arról, hogy ez a tanfolyam is hasonló sikernek fog örvendeni, mint az első félévben szervezett tanfolyam. Mellékelve Ponesz Karin (SK) végzős által készített képére Claudiu Szabó EFIAP (RO) fotóművész által mesterien megszerkesztett végzösök tablóképe.


BIHARI FOTÓRIPORTEREK KIÁLLÍTÁSA DEBRECENBEN

2021. május 7-én, helyi idő szerint 16 órától népes közönség jelenlétében került sor a debreceni Partium Házban a hatodik alkalommal meghirdetett Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió fotóriportereinek nemzetközi kiállítása megnyitójára, ami egyúttal részét képezte a X. Európai Fotóművészeti Fesztiválnak, melyet a Nemzetközi Foto-Art Egyesület (AIEFA) szervezett 2021. május 7-31. között, Európa Napjához is kapcsolódóan. A megjelenteket Stanik István, a debreceni Partium Ház igazgatója, ismert újságíró üdvözölte, elismerő hangon szólva a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség védnökségével működő AIEFA kezdeményezéséről, mely a két testvérváros közötti kulturális kapcsolatokat erősíti. Ezt követően Ștefan Tóth István AFIAP, a X Európai Fotóművészeti Fesztivál igazgatója elevenítette fel a hat esztendeje indított, a két testvérváros, Debrecen és Nagyvárad fotóriportereit megszólító pályázat előzményeit, külön köszöntve a hajdúváros kultúráért felelő alpolgármestere, dr. Puskás István jelenlétét. Ugyancsak örömét fejezte ki, hogy nagyváradi fotóművészekkel és fotóriporterekkel lehet együtt a megnyitón. Puskás István is tolmácsolta jókívánságait, s kifejezte abbéli örömét, hogy a pandémia kitörését követően a városban első alkalommal vált lehetővé a személyes jelenlét kiállításmegnyitón, ugyanakkor üdvözölte a kezdeményezést, a két város fotóriportereinek seregszemléjét. „Fontos az ilyen kezdeményezések támogatása, amelyek hozzájárulhatnak a két testvérváros közötti egyűttműködés elmélyítéséhez. Annak a ténynek köszönhetően, hogy a kiállított munkák az elmúlt esztendő legfontosabb eseményeit örökítik meg a két városban, a kiállítás egyben vizuális információkat is kínál a látogatóknak. A FIAP védnökségével létrejött kiállítás a X. Európai Fotográfiai Fesztivál keretében hozzájárul ahhoz, hogy Debrecen ezen a téren is bekapcsolódjon a nemzetközi körforgásba” – emelte ki Debrecen alpolgármestere. A megnyitó hangulatát emelte közreműködésével Kocsis Csaba Berettyóújfaluban élő fotóművész, AIEFA-tag, a kiállítás egyik résztvevője, aki Ady Endre, Nadányi Zoltán és Bényei József egy-egy megzenésített költeményét adta elő saját gitárkísérettel. A bihari és hajdú-bihari fotóriporterek kiállításán műveivel szerepel Camelia Bușu (RO) Jurnal Bihorean, Dan Bureția (România TV), Csíki Ioan (RO) denagy.hu (HU), Illés Imre (RO), Kiss Annamarie Hajdú Bihari Napló (HU), Kocsis Csaba (HU) Biharország (RO), Kovács Péter (HU) Hajdú Bihari Napló (HU), Szegedi Éva (RO) denagy.hu (HU), Szilágyi Loránd (RO) Bihoreanul (RO), Mészáros Varga Erzsébet (RO) denagy.hu (HU), Ovi D. Pop EFIAPS (RO), Mădălina Irina Sim Bihoreanul (RO), Remus Toderici (RO) Crișana (RO), Varga Bernadette (RO). A nemzetközi kiállítás június 5-ig látogatható a debreceni Partium Ház kiállítótermében, a Burgundia utca 3A szám alatt. 

”AZ ÉN TELEPÜLÉSEM”

NEMZETKÖZI ONLINE FOTÓMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA

Az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület, partnerségben a Várpalota-i Kárpát-medence Intézet, illetve a Debrecen-i Pártium Házal ingyenes magyar nyelvű technikai, és fotóművészeti tanfolyamot szervez az első félévben Tóth István AFIAP Nagyvárad-i fotóművész vezetésével. - A képzésen a Kárpát medence magyar településein élő, fotográfiát kedvelők vesznek  részt. A tanfolyam végén 2021 júliusában Váțrpalotán fogják megnyitni a 100 végzős alkotásiból rendezett nemzetközi kiállítást. Az enegyedik tanfolyam végzőseinek fotóiból rendezett kiállítást februárban nyitották meg a Nagyváradi középkori Vár Fejedelmi Palotájában lévő ”Ștefan Vilidár István” Galériában (C épület). - Április 24-én, szombaton 11 órakor került sor a negyedik online tanfolyam végzőseinek alkotásaiból rendezett tárlat  megnyitójára, melyen 23 végzős vett részt Szlovákiából, Szerbiából, Magyarországról, Romániából és Ukrajnából. A 95 vizsgaképet  Bak Attila (UA), Csala Dorottya (HU), Csépe Karolina (SRB), Csuvik Oszkár (SRB), Demjén Zsolt (UA), Fodor Lóránd (RO), Fülöp László (UA), Gorbea Dorin-Flaviu (RO), Hajdu Anna Blanka (RO), Kardos Kornélia (SK), Kerékjártó Kincső Csenge (SK), Király Mónika (RO), Kosztyi Evelin (HU), Molnár Réka (SK), Rozenfeld Tünde (SK), Sakach Alexandra (SK), Seres Bálint (RO), Szakállas-Lőrincz Bernadett (SRB), Takács Róbert (SK), Téglás Rezső (RO), Tóth János (SK), Varga Zsuzsanna (SK), dr. Vegera Melinda (HU) készítette. Az online térben megjelenteket Tóth István AFIAP fotóművész köszöntötte. A megnyitón beszédet mondott Némethy Norbert, a Debrecen-i Partium Ház képviselője aki nagyra értékelte a fotótanfolyam technikai șs mâvșszeti szinvonalát. Az online eseményen 16 végzős köszönte meg a tanfolyam megszervezését és azt, hogy leheteőségük volt arra, hogy részt vegyenek ezen a szinvonalas online tanfolyamon. -Az online eseményt élőben is lehetett követni az Egyesület címéről: https://www.facebook.com/EuroFotoArtAsociatieInternationala/  A megnyitón felszólalt Némethy Norbert a Debrecen-i Partium Ház képviselője. A megnyitó zenei pillanatait Thurzó Sándor József brácsaművész, a Nagyvárad-i Duo Varadiensis képviselője szolgálta . Minden végzős postán fogja megkapni  az angol, illetve a szlovák, szerb, magyar, román és ukrán nyelven kiadott Okleveleket. - A résztvevők alkotásait meg lehet tekinteni a Nemzetközi Egyesület honlapján: https://www.eurofotoart.com/efa-courses/  2021 május 18-ig.

 

NAGYVÁRAD - YOKOHAMA (JP) NEMZETKÖZI WORKSHOP.

 

2018 október 7-én 13:00 szervezték meg a Tokyóban lévő Magyar – japán Baráti Társaság székhelyén (Shinagawa Gotanda kerület) azt a sikeres nemzetközi workshopot melyen japánban élő angol és jappán, illetve magyarországi fotóművészek vettek részt. A rendezvényt az ”Euro Foto Art” Nemzetküzi Egyesület (AIEFA) és ennek Partnerszervezeta  a Yokohama-i ”Danubiu” Fotóklub rendezte tagjai számára. A Magyar nyelven megtartott előadást Tóth István AFIAP közismert az AIEFA előke tartotta 10 jappán, illetve két Magyarországi: Tamás Kardos din  Kőszegszerdahely (HU), illetve Miklós Kovács Budapesti fotóművészek számára. A jappán nyelvre és nyelvről való fordítást ez alkalommal is  Yokohama-i Katsuya Tazaki biztosította. A nagy sikerrel való tekintettel a két partnerszervezet elnökei úgy döntöttek, hogy vasárnap, 2021.04.18-án RO 08:00 – JP 14:00 órától újabb nemzetközi workshopot rendeznek a ZOMM platformon. Ezt megelőzően Ryuichi Tazaki Yokohama-i ”Duna” Fotóklub elnöke elkűldte Nagyváradra az ellemzésre összeállított Aston Bridgman, Keiko Chigira, Ignat Gorazd, Kisera Hayase, Masami Kato, Katsushige Kawano, Masaaki Koizumi. Keiko Nakanishi, Michiyo Nakanishi, Yoshiyuki Obayashi, Mikiko Osada șs Ryuichi Tazaki țltal kșsz„tett 152  fekete-fehér és szines képet. A 2 órás talákozó keretén belül Tóth István AFIAP fotóművész bemutatta a résztvevőknek külömboző olyan praktikus technikai eszközöket, mely  a képek művészi szinvonalát segitík elő. A találkozóknak most nagy sikere volt, azért a két szervezett elnökei úgy döntöttek, hogy a közeljövőben újra megismétlik a fotó-workshopot. (Foto EFA)


”AZ ÉN TELEPÜLÉSEM”

NEMZETKÖZI ONLINE FOTÓMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA

Az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület, partnerségben a Várpalota-i Kárpát-medence Intézettel ingyenes magyar nyelvű technikai, és fotóművészeti tanfolyamot szervez az első félévben. - A képzésen a Kárpát medence magyar településein élő, fotográfiát kedvelők vesznek  részt. A tanfolyam végén 2021 júniusában Szegeden fogják megnyitni a 100 végzős alkotásiból rendezett nemzetközi kiállítást. Az első tanfolyam végzőseinek fotóiból rendezett kiállítást februárban nyitották meg a Nagyváradi középkori Vár Fejedelmi Palotájában lévő ”Ștefan Vilidár István” Galériában (C épület). - Március 13-án, szombaton 11 órakor került sor a második online tanfolyam végzőseinek alkotásaiból rendezett tárlat  megnyitójára, melyen19 végzős vett részt Szlovákiából, Szerbiából, Magyarországról, Romániából és Ukrajnából. A 70 vizsgaképet  Andorkó Attila (RO), Bardocz Éva (RO), Dobán Vivien (UA), Farkas Endre (RO), Fábián Gergely (SK), Ferenczi Éva (SK),Kóródi Patricia (HU), Gál Mária (HU), Guzsvány Réka (SRB),  Hátszegi Csaba (RO), Kéri György-Ottó (RO), Kertész Hajnalka (RO), Kovács Andrea (RO), Kovács Orsolya (RO), Jacina Mária (UA), Jusztin László (SRB), Serege Zsuzsanna (HU), Szalai Attila (SRB), Ürge Mátyás (SK) készítette. - Az online eseményt 1.100 fotográfiát kedvelő követte az Egyesület  címéről: https://www.facebook.com/EuroFotoArtAsociatieInternationala/ a világ minden részéből. - Az online felületen megjelenteket Tóth István AFIAP fotóművész, az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke, a tanfolyam lektora üdvözölte.  A Nagyváradi középkori Vár Fejedelmi Palotájában lévő székhelyről való közvetítésen jelen volt két Nagyvárad-i végzős: Kovács Andrea  és Kovács Orsolya. A megnyitón felszólalt Némethy Norbert a Debrecen-i Partium Ház képviselője, aki nagyra értékelte a második tanfolyam lebonyolításának színvonalát. Őket követően beszédet mondott  12 végzős Szlovákiából, Szerbiából, Magyarországról és Ukrajnából, akik megköszönték a szervezőknek azt, hogy ingyenesen vehettek részt a színvonalas tanfolyamon. - Minden végzős postán fogja megkapni az angol, illetve a szlovák, szerb, magyar, román és ukrán nyelven kiadott Okleveleket. - A résztvevők alkotásait meg lehet tekinteni a Nemzetközi Egyesület honlapján: https://www.eurofotoart.com/efa-courses/  (Fotó: Csíki János) 


NAGYVÁRADIAK LÁTOGATÁSA DEBRECENBEN

2020 augusztus 7-én, péntek délután a nagyváradi székhelyű ”Euro Foto Art” (AIEFA) Egyesület egy csoportja Tóth István AFIAP fotóművész vezetésével ellátogatott Debrecenbe a Partium Házba, hogy egyeztessen a távlati tervekről és a 2020-as évben megrendezendő programokról. A Nemzetközi Egyesület elnökét elkísérte Illés Imre, Kovács Orsolya és Varga Erzsébet fotóművészek. A találkozó keretén belül egyeztettek, miként tud bekapcsolódni a Debreceni Partium Ház a Nagyváradon megrendezésre kerülő Mezey Lajos Bicentenáriumi rendezvényekbe, a Partium Ház székhelyén megrendezésre kerülő Bihar-Hajdú Bihar Fotóriporterek kiállításról, illetve az idei év őszén a partnerség keretén belül megrendezésre kerülő technikai- és fotóművészeti tanfolyammal kapcsolatos tervekről, mely tanfolyamot Tóth István AFIAP fotóművész, az ”Euro Foto Art” (AIEFA) Egyesület elnöke fog megtartani Debrecenben.

BALSZERENCSÉS ONLINE MEGNYITÓ ... 

Az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület által 2020. május 8 – 31. között lezajló  és Európa Napjának szentelt Európai Fotográfiai Fesztivál avatóünnepségének az Egyesület  facebook-oldaláról történő közvetítése 2020. május 8-ára, péntek délután 6 órára volt meghirdetve. Egy sajnálatos tévedés miatt az esemény először Tóth István facebook-oldaláról lett közvetítve. A  hiba felfedezése után a megnyitó ismétlésre került Tóth István AFIAP részéről a meghirdetett facebook-oldalról is. A XI-ik Európai fotográfiai Fesztivál avatóünnepségének keretén belül nyitották meg a XII-ik ”Eurofotoart Stars” Nemzetközi Szalont, amit a Nemzetközi Fotóművészeti Federáció (FIAP) égisze alatti szerveztek. Eredetileg az ünnepség az ”Euro Foto Art” Galéria, Nagyvárad - Románia FIAP Kiállítási Központjába volt betervezve, de a különleges helyzet miatt, erre ezúttal csak online formában került sor. A megnyitó elején Tóth István AFIAP pontosította, hogy ez az első facebookon közvetített online megnyitó, miután eddig 580 tárlatot nyitott meg Románia legrégebbi állandó jellegű Galériájában, az ”Euro Foto Art” Galéria, Nagyvárad - Románia FIAP Kiállítási Központjában. Ezt követően megköszönte annak a 64 fotóművésznek, akik megtisztelték alkotásaikkal, az öreg kontinens 32 országában készített képekkel, a következő országokból: Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Horvátország, Dánia, Svájc, Finnország, Franciaország, Németország, Grúzia, Görögország, Litvánia, Írország, Izland, Olaszország, Málta, Nagy- Britannia, Magyarország, Moldova, Monaco, Montenegró, Norvégia, Hollandia, Lengyelország, Portugália,  Orosz Föderáció, Románia, Szerbia, Szlovákia, Spanyolország, Svédország, Törökország és  Ukrajna. A Nemzetközi Szalonra az Egyesület tagjait és ennek 54  ázsiai,  európai és közel-keleti partnerszervezeteit hívták meg, illetve rangos fotóművészeket Egyiptomból, Olaszországból, a Moldáv Köztársaságból és Romániából. Ezt követően az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke ismertette a közönségszavazás díjazottját, aki Alex-Dian Bureția, a nagyváradi  Tavirózsa Fotóklub tagja, 85 szavazattal. A szervezezők úgy döntöttek, hogy folytatják a https://www.eurofotoart.com/efa-exhibition-salons/eurofotoart-international-salon/hfacebook oldalon található képekre leadott szavazatok begyűjtését.Természetesen nem lehet kétszer szavazni egy képre. A szavazatokat az eurofotoart@gmail.com címre lehet elküldeni 2020 május 31-ig. Azok a személyek, akik kiállítva szeretnék megcsodálni a nemzetközi tárlatot, az ”Euro Foto Art” Galéria, Nagyvárad - Románia FIAP Kiállítási Központjában (December 1. Tér, 12. szám), ezt megtehetik 2020. május 15-e után. A Bihar Megyei Tanács, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal,a Bihar megyei ”Gheorghe Șincai” Könyvtár és a Nagyváradi  Tavirózsa Fotóklub segítségével rendezett 581.-ik tárlat június 4-ig tekinthető meg a látogatók számára munkanapokon  08:00 - 19:00 óra között, a belépés ingyenes. A 30 perces megnyitó végén a Nemzetközi Egyesület bejelentette, hogy ebben a hónapban további két online megnyitóra kerül sor, az egyik a középkori Várban lévő Városi Múzeum kiállítótermeiben (május 14-én), a másik ugyancsak a Várban, a  Fejedelmi Palota, C épületszárny első emeletén lévő ’’Vilidár István’’ Galériában (május 20-án).

 

 


A barát a szükségben ismerszik meg...

 

Ez a népi mondás bizonyosodott be, amikor e különleges szükségállapotban vagyunk. Miután az ”Euro Foto Art” partnerszervezete, a zhuhajii  Photo China Network Online tudomást szerzett a hazánkban terjedő koronavírus-járványról, azon gondolkodott,  miként siethetne  Romániában lévő barátai segítségére. Miután megvásároltak 400 védőmaszkot, futárpostával elküldték Tóth István AFIAP fotóművésznek, az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnökének, Sorin Tabacunak, az Egyesület tanácsosának, Constantin Lupu tiszteletbeli tagnak, illetve Tudorel Ilie máramarosi fotóművésznek. Akik indítványozták és anyagilag támogatták az adomány beszerzését és feladását, ők az alább felsorolt pekingi, shanghaji és  zhuhaji fotóművészek: Rongzhao Li Haibo Chi, Ruisheng ZhuWeilu Chen, zhuhaji China Photo Network Online elnöke Hui Zhang, Guodong Shen, Dan Chen a zhuhaji China Photo Network titkára, Zeling Wu, Xi Zhu és Fanjing Lu. A védőmaszkokat hétfőn, 2020 április 27-én vette át Tóth István AFIAP fotóművész, az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke. Őszinte köszönet a nemes gesztusért...!


 

EMBERI CSELEKEDET

Ez volt a címe annak az első országos fotókiállításnak, amelyet a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) és az AIEFA védnöksége alatt az "Abgineh" Photo Club Photo az "Euro Foto Art" Nemzetközi Egyesület partnerszervezete, amelyet 2019. novemberben 14 és 19 között állítotak ki a Mashadi (Irán) „Rezvan” galériában. A kiállítást az "Emberi Jogi Alapítvány Alapítvány, az Iráni Emberi Jogi Alapítvány és az Maszádban (Irán). "Abgineh" Fotográfiai Kutatási és Tanulmányi Intézet támogatásával szerveztek. Az Human Act Alapítvány egy világméretű Fejlesztési Szervezet. A kiállítás szervezői a kiállított 50 fényképen keresztül be akarták mutatni, hogy a szélsőséges szegénység nem természetes állapot, amelyet el kell fogadni, hanem a világ javait el lehet osztani más módon, hogy megkönnyítsék az emberek életét. A kiállított alkotásokat meg lehet tekinteni a https://www.eurofotoart.com/efa-organisation-partners/043-p-c-abgineh-mashad-iran/


Szokatlan (újszerű) kiállítás Máramarosszigeten

 

2019. január 31-én, Stefan Tóth István AFIAP, az „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke, és a” Carol Pop de Szatmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotófesztivál igazgatója, Teodor Radu Pantea EFIAPs, és Felician Felix fotóművészek, meghívott vendégek jelenlétében került sor Mariana Scubli fotóművész (a máramarosszigeti polgármester, Horea Scubli felesége) egyéni kiállításának ünnepélyes megnyitójára. A megnyitón felszólalt Stefan Tóth István AFIAP fotóművész és Felician Felix, akik méltatták a kiállított alkotásokat. A "Radio Sighet" csarnokában megnyílt kiállítás 50 képből áll, alkotójuk a máramarosszigeti népi hagyományokból merített ihletet.


Feledhetetlen est a nagyváradi ”Capitollium” vendéglőbe

 

Az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület, valamint a nagyváradi "Tavirózsa” Fotóklub (CFNO) tagjai 2018 december 20-án a nagyváradi ”Capitollium” vendéglőben ünnepelték a 2018-ban, a fotóművészet  terén elért eredményeiket. Az ünnepi vacsorán 30 nagyváradi fotóművész vett részt, a bukaresti, nagykárolyi, margittai és berettyóújfalui díszvendégekkel egyetemben. Az est keretein belül a vendégek  - vetítés formájában -, betekintést nyerhettek a több mint 60 kiállítás kulisszatitkaiba, melyeket Tóth István AFIAP, a két nagyváradi egyesület elnöke szervezett. Ezenkívül Tudorel Ilie (AIEFA) Sorin Tabacu (Margitta), Tóth István AFIAP, Gelu Vrabie (Nagyváradi Fotóklub) digiporámáit tekinthették meg. A fotóművészek alkotásai nagy sikert arattak a 2018 decemberében Zuhai-ban (Kína) és Macaóban, a pekingi Román Kulturális Intézet, valamint az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület által közösen szervezett "Romániai Fotógráfiai Fesztivál Kínában" kiállításokon. A díszvacsorán Tóth István AFIAP a két egyesület elnöke. díszplakettel köszönte meg Claudiu Szabó EFIAP, a CFNO alelnökének a 2018-ban végzett önkéntes munkáját, amelxy konkrétan több mint 70 plakát és programfüzet kivitelezését jelentette. Egy másik díszplakettel a Duran"s cég munkáját jutalmazták a kinyomtatott plakátokért. Az ünnepi vacsora fényét a Chelu család, valamint Kocsis Csaba berettyóújfalui (HU) fotóművész által előadott zenés darabok emelték.


Egy újabb fotókiállítás a nagyváradi "Euro Foto Art" Galériában

 

2018. július 27.-én, pénteken, nagyszámú közönség jelenlétében, a Penza-i (Oroszországi Föderáció) Creative Union Photoart tagjainaik alkotásaiból nyílt kiállítás. A Creative Union Photoart 2013 óta az Nemzetközi Euro Foto Art Egyesület Partner Szervezete.  A megjelenteket Tóth István AFIAP, az Euro Foto Art Egyesület elnöke üdvözölte. Beszédében kiemelte a két egyesület kiváló együttműködését. A Penza-i Creative Union Photoart az Euro Foto Art által szervezett nemzetközi rendezvșnyein rendre a legjobbnak járó díjakat gyűjtötte be. Dr. Ramona Novicov műkritikus a kiállított alkotások színvonalát és változatosságát méltatta, majd  a művekből visszatükröződő autentikus szláv lelkivilágra hívta fel a közönség figyelmét. Alexandrina Chelu (ének, vers) és Florian Chelu (gitár, ének) az alkalomhoz illő zeneszámokkal és szavalatokkal emelték az esemény színvonalát. Elhangzott Valerij Brjuszovtól Az alak hangja- megzenésítve, ezt követően Alexandrina Chelu elszavalta  Puskin "Költő" című versét románul, majd Shakhespeare XXV. szonettje csendült fel. Az ünnepélyes megnyitó végén Tóth István AFIAP, fotóművész, felolvasta Őexelenciája Valerij I. Kuzmin, az Oroszországi Föderáció Románia-i, rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének levelét, melyben a nagykövet úr elismerését fejezte ki a fotókiállítás iránt, hangsúlyozva, hogy ez az esemény a két ország, Románia és az Oroszországi Föderáció, valamit a két város, Nagyvárad és Penza emberi kapcsolatainak elmélyítését szolgálja. ANagyváradi Fotográfusok  "Tavirózsa" Fotóklub és a nagyváradi "Gheorghe Şincai" megyei Könyvtár közös szervezésében létrehozott 556. számú kiállítás 2018. augusztus 16.-ig tekinthető meg, hétköznap 8.00-19.00 óra között. A belépés ingyenes. (Fotó: Gorzó Tünde)


MAFOSZ FOTÓMŰVÉSZETI NYÁRI EGYETEM NAGYVÁRADON ÉS BIHAR MEGYÉBEN

A Fotóművészeti Nyári Egyetem nyitó ünnepségére szombaton 2018 június 30-án este 8 órakor került sor a Nagyváradi Középkori Vár Civil Szervezeteinek konferenciatermében, melyen 50 fotóművész vett részt Magyarországból és Romániából. A XXXIV-ik rendezvényt a MAFOSZ és az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület szervezett és Megyei Tanács támogatott anyagilag és védnökölt a Nagyváradi Polgármesteri Hivatalal közösen. Az eddig Nagyváradon páratlan rendezvény résztvevőit Hováth Imre EFIAPs fotóművész a MAFOSZ elnöke és Tóth István AFIAP fotóművész az ”Euro FotoArt” Nemzetközi Egyesület elnöke és a MAFOSZ alelnöke köszöntötte. Ezt követően Dukrét Géza tanár mutatta be Nagyvárad történetét. Ezt megelőzően a résztvevő fotóművészek a Városháza tornyát a Zion Neológ Zsinagógát és a nagyváradi Középkori Vár külsejét látogatták meg és fotografálták. A második nap, vasárnap programja egy alkotói kiszállással kezdődött, mely a város legmagasabb pontján, a Gombánál, ahol a fotóművészek mecsodálhatták és lencsevégre kaphatták a város panorámáját. Ezt követően a Szent Kereszt Kolostort és a Vitéz utcai ”Hevra Sas” ortodox zsinagógát látogatták meg, ahol a vasárnapi vallási szertartásokat fotografálhatták, majd a Körösvidéki Múzeumot keresték fel. Nagy érdeklődéssel léptek be ezt közvetően a Nagyváradi Városi Múzeum - Művelődési Központban lévő ”Ștefan Tóth István” Technikai és Fotóművészti Gyűjtemény termeibe. Este 6 órakor került sor az ”Euro Foto Art” Galériában az 555-ik kiállítás ünnepélyes megnyitójára ahol 50 magyarországi fotóművész 98 alkotását állították ki. A megnyitó végén Ovi D. Pop (EFIAP) "Nagyvárad és Bihar megye", valamint Claudiu Szabó (EFIAP) "Romániai barlangok" című diaporámát tekinthették meg a résztvevők. A következő (harmadik) napot a nyári egyetem résztvevői egy Május 1 és Félix-fürdői kirándulással kezdték, ahol alkalmuk volt megcsodálni és lefényképezni a világhírű fürdőhelyek nevezetességeit. Este a résztvevők az Euro Foto Art Egyesület várbeli székhelyén gyűltek össze, vitatták meg a fotóművészetel kapcsolatos elméleti problémákat. A negyedik nap programja: kirándulás Dél Bihar megyébe. Az első megálló Belényes városában volt, ahol a fotóművészek a városi múzeumot látogatták meg, ezt követően Európa legszebb és leglátványosabb cseppkőbarlangját, a Bihar hegység lábánál fekvő Medve-barlangot látogatták és fotografálták. Az útitervben szerepelt még a Brăneşti-i "Sfântu Teodor Tiron" fatemplom, valamint a kiskohi "Flutur" szabadtéri múzeum megtekintése. Este a résztvevő fotóművészek alkotásainak nyitott zsűrizésre került. Az ötödik napon a Nyári Fotóművészeti Egyetem résztvevői Nagyvárad nevezetes épületeit tekintették meg (és fotózták), többek között a nagyváradi színház, az "Enescu-Bartók" Filharmónia, ”Ady Endre” Elméleti Líceum épületeit, valamint az ”Ady Endre” emlékmúzeumot. Ezt követően 11.00 órakor a Nagyváradi Városi Múzeum - Kólturális Központban található "Stefan Tóth István" Technikai és Fotóművészeti kiállítóteremben került sor a  XXXV.-ik MAFOSZ  Országos Szalon megnyitójára. Ez alkalommal került sor a "Fotó-Hungarikum" fotóalbum bemutatására is.  A nagyszámú közönséget a Múzeum képviselőjeként dr. Ionut Ciorba köszöntötte, az alkotásokat Horváth Imre a MAFOSZ elnöke méltatta. Lucian Malita (hegedű) és Thurzó Sándor (brácsa) művészek zenei előadásukkal emelték a megnyitó színvonalát. A délután szakmai megbeszéléseknek adott helyet. 15:30 - 17:00 óra között az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület várbeli székhelyén Török Ferenc, a "Canon" ausztriai elnöke Canon fényképezőgép-bemutatót tartott. Ezt követően Kerekes István EFIAP/2p mosonmagyaróvári, Máthé András AFIAP debreceni és Lennert Géza EFIAP újvidéki fotóművészek vallottak munkásságukról fotózás iránti elhivatottságukról, ezt követően alkotásaikból vetítettek șs mutattak be a résztvevőknek. Az este a Lekvár (Ursul/ a medve) című természetfilm vetítésével folytatódott, mely a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon alkotódíjat és 3.-ik helyezést ért el, utána a tábor résztvevői találkozhattak a film főszereplőjével, Dezső László Gyergyó-i természetfotóssal. A nap az "Erdély-a Kárpátok varázslatos birodalma" című művészeti album bemutatásával zárult. Csütörtökön, július 5.-én, a Fotóművészeti Nyári Egyetem résztvevői Észak-Bihar megyébe kirándultak. Először Bihardiószegen a kastélyt és a református templomot fotózhatták és látogathatták meg, a következő megálló Székelyhídon volt, itt a Wilhelm Sándor által alapított Népi vadász és halászmúzeumot tekinthették meg, ezután útjuk Szalacsra vezetett, ahol dr. Kéri Gáspár által alapított múzeumházakat vették szemügyre és az öntöttvas kályha kiállításban gyönyörködhettek. Utolsó állomásukon, Ottományban, a helyi kiállítási házat nézték meg és vették lencsevégre.  Az egy hetes Fotóművészeti Nyári Egyetem utolsó délelőttjén a résztvevők a nagyváradi római-katolikus Bazilikát és Múzeumát, valamint a ”Tibor Ernő” Galériát látogatták meg. Sajnálaton módon, a ”Iosif Vulcan” Emlékmúzeumot zárva találták, annak ellenére, hogy a látogatás időpontja előzetesen meg volt beszélve az illetékesekkel. Ezután a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal meglátogatása került sorra, majd ezt k0vetăen a görög-katolikus "Szent Miklós" katedrális, majd az ortodox "Holdas" templom, valamint a hozzá tartozó múzeum és a Fekete Sas Palota következett. A XXXIV-ik MAFOSZ Nyári  Fotóművészeti Egyetem záróünnepségére július 6.-án, pénteken a nagyváradi Nevis vendéglőben került sor. Az ünnepség keretében Horváth Imre MAFOSZ elnök átnyújtotta a részvételi okleveleket a táborozóknak. Ebből az alkalomból Tóth István AFIAP és az ”Euro Foto Art” Egyesület  átvehette az oklevelet a kiváló szervezésért. Az ünnepség az egy hét alatt készített  képeinek és a résztvevők digiporámáinak vejtésével zárult. Az alkotótáborban készült képekből ez év őszén kiállítás nyílik a Budapesti Román Kulturális Intézetben, valamint egy fotóalbum is készül


 

CONSTANTIN DANCOGLU FOTÓMŰVÉSZ GYÁSZMISÉJE


 2018 május 12-én szombaton, reggel 09:00 órakor került sor a Nagyváradi Román Ortodox ”Holdas” templomban Constantin Dancoglu EFIAPb fotóművész, a Nagyváradi Fotográfusok Tavirózsa Klub vezetőségi tagja halálának egy éves évfordulója alkalmából tartott gyászmisére. Az eseményen részt vett az elhunyt édesanyja, családtagjai, valamint közeli fotóművész barátai: dr. Constantin Demeter, Ovidiu Gabor, Gheorghe Talpoș, Tóth István AFIAP fotóművész, valamint Thurzó Sándor József brácsaművész. A 2018 május 17-i este 6 órakor kezdődő klubtalálkozón digitális vetítésen fognak megemlékezni az elhunyt Constantin Dancoglu fotóművészről.

 


Kiváló jubileumi esemény a Nagyvárad-i Várban

 Több kiváló eseményre került sor az „Euro Foto Art” által szervezett ”Fotográfiai maraton” keretén belül, melyet a Nagyváradi Polgármester Hivatallal, és a Nagyváradi Vár és Városi Múzeummal partnerségben rendeztek a Történeti részleg termeiben 2016 augusztus 8-án, este 6 órai kezdettel. – A rendezvény közös csoportkép készítésével kezdődött, melyen 200 résztvevő került lencsevégre. A 120 férőhelyes díszterem maximálisan megtelt a megjelentek egy részével. Akik nem jutottak be azok a Középkori Vár hűvös folyosóján várakoztak. - Az egybegyűlteket dr. Dumitru Sim a Nagyváradi Vár és Városi Múzeum igazgatója üdvözölte, és megköszönte Tóth István fotóművésznek a több ezer euró értékű adományát, illetve önzetlen főkurátori munkáját, melyet  Románia első Fotó Múzeumáért tett. Ennek elismeréseként átadta azt az Oklevelet amely igazolja a fent említetteket. - Őt követően Bíró Rozália szenátor asszonyt kérték fel megnyitó beszédének megtartására, aki nagyra értékelte Tóth István AFIAP fotóművész szakmai  fejlődését, és munkásságának egészét. - Ezután dr. Ramona Novicov műkritikus példa értékűként mutatta be az ünnepelt fotóművész alkotói, és menedzseri működését. - A rendezvény további részében a fő moderátor bejelentette, hogy a jubieumi ünnepség díszvendége Kelen Ferenc EFIAP aradi fotóművész, aki nehéz betesége ellenére is jelen akart lenni az eseményen. -  Az est főszereplője közölte hogy szokásától eltérően ma este forgatókönyv alapján fog cselekedni, mivel semmit sem szeretne kihagyni ünnepi beszédéből. Megszokott humorával jelentette be, hogy miután megkapta az elismerő Oklevelet még jobban érzi azt, hogy “igazi gazdag ember”. Elsősorban azért, mert nemes gesztusként a városnak  adta a személyes gyűjteményét. Másodsorban azért, mert egészséges és szerencsés, illetve hogy csodálatos családtagok veszik körül, akik mindig mellette vannak, és támogatják munkájában. Ennek okán a publikum elé invitálta feleségét, valamint István és Tamás fiát családjukkal, akiknek elismerésként egy-egy csokor virágot nyújtott át. Nagy szeretettel hívta maga mellé unokáját Aramiszt, aki rövidesen ünnepli 10. születésnapját, s akinek egy emlékalbumot adott át. Egy ehez hasonló  személyre szóló albumot adott át “picit megkésve” Bíró Rozália szenátor asszonynak is. - Beszéde végén Tóth István AFIAP fotóművész köszönetet mondott azoknak akik segítették munkájában, a Fotó Múzeum beindításában, külön kiemelve a Nagyváradi Vár és Városi Múzeum vezetőségének bizalmát, és csodálatos közreműködését. - A rendezvény jó hangulatát Thurzó Sándor József brácsaművész, és Lucian Malița hegedűművész játéka, illetve a Chelu Florian család zenei produkciója szolgálta. - A jubileumi esemény az ünnepelt fotóművész, és a résztvevők tiszteletére adott állófogadással zárult.

Látogatás  az Isztambuli „Balassi” Magyar Intézetben (TR).

 

Az Isztambuli ”Balassi” Magyar Kulturális Intézetet igazgatója meghívásának eleget téve Tóth István AFIAP fotóművész az ”Euro Foto Art” Egyesület elnöke 2016 június 11-én, pénteken 12:00 órakor felkereste  az Intézet székhelyét.  A látogatás során Fodor Gábor bemutatta az Intézet impozáns, multifunkcionális, természetes megvilágítású csodálatos termeit. Tóth István AFIAP Nagyvárad-i fotóművész nagyra értékelte az Intézet működésének alapkoncepcióját, és meg- hatódott  a látottakon. -  A találkozás alkalmával a két vezető  megegyezett abban, hogy 2017 január első felében partnerségben az Isztambuli  ”Dimitrie Cantemir” Román Kulturális Intézettel megszerveznek az V. ”Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fesztivál keretén belül egy összetett eseményt. Ennek keretén belül kerülne sor egy előadásra a világ első haditudósitó fotoriporteréről, a Román Televizió Magyar adása által készített dokumentum film bemutatására, illetve  Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly fotóművész fényképeinek digitalizált  változatából rendezett kiállítás megnyitására.

Romániai fotóművészeti kiállítás Isztambulban (TR)

 

Az Isztambul-i   ”Neve Șalom” Zsinagógában került sor  2016 június 8-án, 17:30 órakor (Buyukhendek Cad utca 61 szám) a “Romániai zsidók” című fotóművészeti kiállítás megnyitójára, amit az „Euro Foto Art” Egyesület rendezett a Román Kulturális minisztérium védnökségével. Az eseményen több mint 100 kulturális és vallási személyiség, diplomata, és e csodálatos városban működő Kulturális Intézetek igazgatói vettek részt. A megjelenteket a Zsinagóga képviselője Metin Delevi az Isztambuli Zsidó Hitközség tanácsosa üdvözölte, aki ismertette a több mint 14 milliós lakosú városban élő zsidók történetét. Ezt követően  Románia Isztabul-i Főkonzulátusának képviselője Adriana Ciamba főkonzul beszédében kiemelte a fotóművészet szerepét egy ország, és az ebben élő nemzetiség  népszerűsitésében. Az Isztambul-i ”Dimitrie Cantemir” Román Kulturális Intézet igazgatója dr.Nadia Tunsu üdvözölte az Országos Szalon megszervezésének ötletét, és a kiállításét amely bemutatja a Románia-i zsidók életét. - Tóth István fotóművész ”Euro Foto Art” Egyesület elnöke, a Románia nemzetiségeit bemutató projekt ötlegazdája kifejezte örömét, hogy itt lehet Isztambulban a „Cantemir” Román Kulturális Intézet jóvoltából Ovi D. Pop AFIAP fotóművésszel az Egyesület védnökségi osztályának igazgatójával e rangos megnyitón. Az esemény a Román Kulturális Intézet állófogadásával fejezödött be. Ebből az alkalomból Tóth István fotóművész ünnepélyesen átadta Daryo Katalan úrnak a „Neve Șalom” Zsinagóga elnökének, Adriana Ciamba-nak Románia Isztabul-i Főkonzuljának, dr.Nadia Tunsu-nak az Isztambul-i ”Dimitrie Cantemir” Román Kulturális Intézet igazgatójának, Fodor Gábornak a „Balassi” Intézet igazgatójának, illetve Alberto Modiano fotóművésznek, Felix Koppelman, a Nagyvárad-i Zsidó Hitközség elnöke által felajánlott „Romániai zsidók”  című albumot, mely az ”Euro Foto Art” Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

Elöljárósági díj Tóth István AFIAP fotóművésznek

 

A Bihari Munkáltatók Szövetsége a Román Nemzeti Munkáltató Egyesület védnökségével megrendezte a Bihari Minőség Top ünnepi gáláját. Az esemény a Bihari Munkáltatók Szövetsége megalakulásának negyed évszázados évfordulóját köszöntötte. A Nagyvárad-i Állami Színházban megtartott ünnepségen a kiemelkedő eredményeket elért Bihar megyei cégeket, illetve a kulturális, sport és politikai élet jeles személyiségeit díjazták. Az első elöljárósági díjat Szabó Ödön képviselő adta át a Nagyvárad-i Tóth István AFIAP fotóművésznek. - Laudációjában méltatta a közismert alkotó fotóművészetben és menedzseri munkában kifejtett érdemeit. A díjazott fotóművész megköszönte feleségének, és családjának, hogy 40 éven keresztül támogatták munkájában. Ugyancsak köszönetet mondott munkatársi csapatának a közreműködésért.

 „Bukaresti naptár” a román fővárosban.

A „Kedvelt Bukarestem” Egyesület, az  F64 Üzlet és az AME Design szervezésében  nyitották meg 2016 február16-án kedden 18.30 órakor a  fővárosi F64 Üzletben a “Bukaresti naptár” elnevezésű kiállítást. A tárlaton különleges “tálalásban” mutatták be a „Kedvelt Bukarestem” Egyesület 49 tagjának alkotásait, melyeket a főváros legkedveltebb részein készítettek. Kiállítók: Adi Tache, Adrian Radu Constantinescu, Alexandru Dinu-Serban, Alexandru Iordan, Andreea Alionte, Andrei Birsan, Andrei Nichita, Andreia Birsan, Camelia Stan, Carmen Stefan Pelinel, Costin Popa, Costin Tocu, Cristi Moise, Dalina Andrei, Daniela Bitanoiu, Dragos Ticu, Eli Driu, Eliza Breajen, Florena Vlagea , Flori Jianu , Florin Stanca ,Gelu Coltau, Ionut Morarita, Irina Isăcescu, Iulia Patrut , Kiprian George,  Lavinia Visan, Liviu Lazar,  Lucia Simion,  Luciana Gingarasu,  Melania Dima, Miha Mandru, Mihaela Petre, Mihai Andries, Mihai Petre, Nick Costandache, Nicu Buculei, Ovidiu Raetchi , Paulina Selaru, Renate Storch,  Sabina Cernat , Serban Vornicu, Silviu Nastase, Simona Manolache, Sorin Panait ,Sorina Tache, Stefan-Emanuel Chirobocea, Tudor Alexandru Panait  és Viorel Pirjan. A Bukarest-i tárlat szerves része a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet a nemzetközi „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Román Kulturális Minisztérium védnökségével. - A kiállítás 2016 február végéig látogatható.

Kiállítás és előadás Cerneşti-en

 

A Cerneşti-i új Kulturális Központban nyitották meg a “Carol Pop de Szathmári- Szathmári Pap Károly” fotográfiáiból rendezett kiállítást. A tárlat szerves része volt a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly”, Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet az “Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Kulturális Minisztérium védnökségével. - Technikai okok miatt az eseményre  2016 február 15-én, hétfőn került sor. Ebből az alkalomból a Bukarest-i Radu Igazság egytemi előadótanár tulajdonában lévő 40 darab digitalizált fotográfiákból alló kollekciót mutatták be. - A kiállítást  színvonalas előadás kisérte, melyet a Nagybánya-i Ilie Tudorel (az “Euro Foto Art” Egyesület tagja) tartott az Európa szerte hires fotográfus életéről és munkásságáról. - Az eseményen részt vett Nelu Sovre Cerneşti község polgármestere, valamint 200 helybeli tanuló, a Cerneşti-I Fotóklub tagjai.  A kiállítást egy hónapig lehet megtekinteni.

A „Carol Pop de Szathmári -

Szathmári Pap Károly”

 

Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál záróünnepsége

Nagyszámú közönség jelenlétében, ünnepélyes hangulatban került sor 2016 február 10-én, déli egy órakor a Népi Hagyományokat Támogató Központban  a IV. „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál záróünnepségére, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Román Kulturális Minisztérium védnökségével. - A megjelent közönséget Gabriela Teişanu asszony, a Bukovina-i Kulturális Központ művészeti konzultása köszöntötte, aki kifejezte örömét, hogy egy újabb nemzetközi fotóművészeti kiállítást nyitottak meg. -   Victor T. Rusu fotóművész, a „Bukovina”-i Kulturális Központ kortárs művészeti műhely főnöke, és Mihai Pânzaru PIM az Intézet karikatúristája beszédében kiemelte a fotóművészet fontos szerepét a vizuális művészetek családjában.-  Tóth István AFIAP fotóművész az „Euro Foto Art” Egyesület elnöke,a Nemzetközi Fesztivál igazgatója beszédében elégedetten jegyezte meg, hogy a IV. Fesztivál Magyaroszágon, Szerbiában, Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában 32 kiállítást foglalt magába. - Ezzel összefüggésben a kapott támogatás elismeréseként átadta Victor T. Rusu fotóművésznek a Nemzetközi Fesztivál  Bukovina-i Kulturális Központnak címzett plakettjét. - Az ünnepség keretén belül megnyitották a „Dialógus...” című nemzetközi fotóművészeti kiállítást, melyet Magyarország-i, Moldáv Köztársaság-beli, Szerbia-i, Szlováka-i, Románia-i és Ukrajna-i fotóművészek  100 fekete-fehér és színes alkotásából állítottak össze. - Az ünnepség végén bemutatták az Euro Foto Art” Kiadó gondozásásban, a  Gura Humorului-i Önkormányzat anyagi támogatásával megjelent albumot. -  A Suceava-i Megyei Tanács védnökségével rendezett tárlat 2016 február 29-ig látogatható, melyre belépés díjtalan.

Vénig László AFIAP fotóművész emlékkiállításának megnyitója Élesden.

 A IV. „Carol  Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Fesztivál, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Román Kulturális Minisztérium védnökségével tette lehetővé azt, hogy Élesden kimagasló művészi értékű fotókiállítást rendezzenek. Az Élesd-i „Octavian Goga” Könyvtár galériájának falaira a közelmúltban elhunyt Nagykároly-i Vasile Vénig László AFIAP fotóművész alkotásai lettek elhelyezve. - A tárlat 48 darab 30 x 45 cm-es  méretű, kiemelkedően magas színvonalú fekete-fehér és színes fotográfiából lett összeállítva, melyet az évek során alkotott a szerző. - A kiállítás megnyitójára a Nagykároly-i, és a Négyfalu-i családtagok, illetve nagy számú közönség jelenlétében került sor 2016 február 06-án este 5 órakor. - Az eseményen részt vett a Nagykároly-i “Vasile Vénig László”, a Szolnok-i “Tiszavirág” és Nagyvárad-i Fotográfusok “Tavirózsa” Fotóklub küldöttsége. - A kiállitó fotóművész 1930 november 03-án született Tasádon (Szatmár megye). Nagykárolyban tanárként tevékenykedett 1960 - 1993 között. Alapitó tagja volt az 1993-ig működő Nagykároly-i „Május 9” Fotóklubnak. Az egyesület megszűnése után haláláig aktiv tagja volt a Nagyvárad-i Fotográfusok “Tavirózsa” Fotóklubnak. Tagja volt a Romániai Fotóművészek Szövetségének (AAFR), és elismert alkotója  a Nemzetközi Fotóművészeti Föderációnak (AFIAP). Fotográfiáival többszáz hazai és nemzetközi szalonon vett részt. Munkáit számos díjjal és éremmel ismerték el. Az AAFR-től megkapta az “Év fotográfusa” kitüntetést is. - Pályafutása alatt számos hazai, és nemzetközi zsűriben tevékenykedett. - A kiállított fotográfiákról elismerően beszélt dr. Ramona Novicov műkritikus. Ezt követően Tóth István AFIAP fotóművész az EuroFotoArt Egyesület elnöke méltatta Vénig László személyét és munkásságát. - A kiállítást Létai Zoltán fotóművész, Élesd alpolgármestere nyitotta meg. Ebből az alkalomból Tóth István AFIAP fotóművész átadta az elhunyt jeles alkotó feleségének a 8-as számú „Carol  Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly”  aranyfokozatú életmű érmet, melyet a Nemzetközi Egyesület kuratóriuma post-mortem adományozott Vénig László AFIAP fotóművésznek. - A család részéről az elhunyt alkotó unokája, illetve Hágó Attila Nándor fotóművész a Nagykároly-i Fotóklub elnöke beszélt. – A rendezvény végén a Nagyvárad-i Fotográfusok “Tavirózsa” Fotóklub és az „Euro Foto Art” Egyesület elnöke átadta Alexandra Ramona Venţel Élesd-i résztvevőnek a fotótanfolyam elvégzését igazoló oklevelét.- Az Élesd-i Polgármesteri Hivatal védnökségével rendezett kiállítás egy hónapig látogatható, melyre a belépés ingyenes.