Megnyitó Debrecenben

Nagyszámu közönség jelenlétében került  sor kedden, 2013 október 29-én, este 6 órakor, a debreceni Ifjusági Házban a „Bihar-Hajdú Bihar” Eurórégió fotóművészei harmadik kiállításának megnyitójára. Az eseményen részt vettek nyíregyházi, debreceni, nagyváradi, bályoki, margittai és belényesi fotóművészek. A kiállítást  60 fekete-fehér és szines képből - nagyobb részt bihari fotóművészek alkotásaiból, illetve a Hajdú Bihar megye-i díjazott  fotográfiákból állították össze. A megjelenteket Máthé András a Debrecen Fotóklub elnöke köszöntötte, majd Jantyik Zsolt a Nemzeti Művelődési Intézet területi igazgatója szólt a résztvevőkhöz, kiemelve az Eurórégiós Projektek fontosságát. Ezt követőenCsősz Imre a Debreceni  Ifjúsági Szolgáltató Társaság ügyvezetője  megköszönte azt, hogy vendégül láthatta e rangos kiállítást.  A megnyitó végén Tóth István AFIAP fotóművész, főszervező, az „Euro Foto Art” Egyesület elnöke megköszönte a résztvevő fotóművészek közreműködését, majd átadta Jantyik Zsoltnak, a Nemzeti Művelődési Intézet területi igazgatójának az „Euro Fotó Art” Egyesület  jövő évre szóló közreműködési protokolljavaslatát. Az esemény záróakkordjaként  Máthé András a Debrecen Fotóklub elnöke átadta a Bihar megyei  fotóművészeknek az általuk megnyert trófeákat.

Különleges megnyitó az „Euro Foto Art” Galériában

Október 18-án, pénteken este 6 órakor  szépszámu közönség jelenlétében nyitották meg a „Bihar – Hajdú Bihar” Eurórégió Fotóművészeinek harmadik kiállítását, melyet a Nagyváradi „Euro Foto Art” Egyesület szervezett, partnerségben a Fotográfusok „Tavírózsa” Klubjával és a Debreceni Fotóklubbal. A megnyitón az Eurórégióból több mint 30 fotóművész vett részt. A „Debreceni Fotóklub részéről jelen volt az eseményen Máthé András (klubelnök), Varga József (Debrecen),  Fene Katalin (Debrecen), Csongrádi H. Márta (Debrecen), Suhanics Mihály (Debrecen), és Bradács Alíz (aki a Margittai “Helios” Klubot is képviselte). A Debreceni Új Fotómühely részéről megjelent  a megnyitón: Baloghné Kovács Matild (Nyíregyháza), Balogh Gábor (Nyíregyháza), Csergő András (Debrecen) és Suhanics Mihály (Debrecen). A testvérvárosból jelen volt  Bodó Dániel (Debrecen),Bodóné Oláh Krisztina (Debrecen) és Demeter Ferenc (Debrecen). A Nagyváradi Fotográfusok “Tavirózsa” Klubját Tóth István AFIAP (elnök), Gheorghe Talpoş  Claudiu Szabó EFIAP (alelnök), Gelu Vrabie (Nagyvárad), Valentina Stan AFIAP (Nagyvárad), Gelu Stan AFIAP (Nagyvárad), Ene Cristian AFIAP (Nagyvárad), Monica Butnaru (Nagyvárad), Ovi D.Pop (Nagyvárad), Eugen Munteanu ((Nagyvárad), Christian Filipescu (Belényes), Ioana Cuc din (Belényes)- támogató, Constantin Dancoglu EFIAPb (Nagyvárad), Adela Rusu AFIAP (Nagyvárad), Ovidiu Ilisie és Alexandru Moş  (Nagyvárad) képviselte. Az  “Euro Foto Art” Egyesület részéről résztvett  Mészáros Ödön (Budapest), Oláh Tibor (Debrecen), Barcsa Sándor (Bályok), Gavaldik Zoltán (Szolnok), Holocsi Kálmán (Szolnok) és Kajtár Tibor (Szolnok). Őket  családtagjaik: Mészárosné Viczián Margit (Budapest), Juhász Katalin, Barcsa Gabriella (Bályok) és Barcsa Tünde (Bályok) kísérték el a rendezvényre. Bihar megyéből két  fotóművész: Adrian Creţ (Vakóhsziklás)és Dan Dragoş (Nagyváradl) vettek részt az ünnepségen. A megnyitón jelen volt még Ariadna Mircescu és Georgiana Mircescu fuvolaművész, akik játékukkal az est hangulatát emelték, illetve Thurzó Sándor József brácsaművész, valamint Gardó Zoltán az “Euro Foto Art”állandó támogatója.  A rendezvény kezdetén Tóth István AFIAP fotóművész, az „Euró Foto Art” Egyesület elnöke átadta Claudiu Pop Bihar megyei prefektus üzenetét, és tolmácsolta afeletti sajnálatát, hogy személyesen nem lehetett jelen. Ezt követően Mircea Mălan Nagyvárad alpolgármestere üdvözölte a megjelenteket és értékelte azt, hogy ilyen nagyszámú fotóművész tisztelte meg résztvételével a kiállítást, ill. annak megnyitóját. Máthé András fotóművész, a Debreceni Fotóklub elnöke méltatta az alkotások művészi szinvonalát, és megköszönte a  házigazdák áldozatos szervező munkáját. Szűcs László, a Várad folyóírat főszerkesztője beszédében kiemelte   a kiállított fotográfiák témagazdagságát, és magas fokú  szellemiségét. A beszédeket követően Tóth István AFIAP fotóművész átadta  Varga Józsefnek, a Debreceni Fotóklub tagjának és a nyíregyházi  Kovács Matildnak a Debreceni Új Fotómühely tagjának a pályázat trófeáit. Az ünnepség végén Máthé András, a Debreceni Fotóklub elnöke meginvitálta a résztvevőket az október 29-i debreceni megnyitóra. A  díjak átadása után a megjelentek egy fogadáson vettek részt, melyet az est  házigazdái  a „Bihar - Hajdú Bihar” Eurórégiót  képviselő fotóművészek, és családtagjaik  tiszteletére szerveztek.

Bihar-Hajdú Bihar Eurórégió fotóművészeinek harmadik kiállitása - 2013

A Nagyváradi „Euro Foto Art” Egyesület és a Fotográfusok „Tavirózsa” Klubja, partnerségben a Debreceni „Debrecen” Fotóklubbal  közösen megszervezte  a „Bihar -Hajdú Bihar” régió fotóművészeinek harmadik kiállítását Bihar Megyei Tanács védnökségével. A tárlat célja - bemutatni a „Bihar -Hajdú Bihar” Eurórégióban élő fotóművészek alkotásait. A pályázatra  344 fotográfia  érkezett, melyeket a térségen élő fotóművészek, illetve az ott  működő klubok tagjai készítettek. A Bihar megyei fotóművészek 186 fekete-fehér és színes képpel neveztek be, melyeket Élesdi, Bályoki, Belényesi, Margittai, Mihályfalvi, Nagyváradi, Tóti, és Vaskohsziklási (Ştei) alkotók készítettek. A Bihari kollekcióban versenyzett a Fotográfusok „Tavirózsa” Klubja, a Margittai „Helios” Fotóklub, az  Érmihályfalvai „Érmihályfalva” Fotóklub, illetve a Nagyváradi „Euro Foto Art” Egyesület Budapest-i, Debrecen-i és Los Angeles-i fotográfusok alkotásaival. A Hajdú Bihar Megyei fotóművészek 148 fekete-fehér és színes képet küldtek Debrecenből Berettyóújfaluból, Debrecen, Hajdúböszörmény, Margitta, Nagyváradól Nyíradonyból  és l valamint  a debreceni „Debrecen” Fotóklub és ennek margittai tagja, illetve a Debrecen-i „Új Fotómúhely” és ennek Nyíregyházi tagja. A nemzetközi zsűri 100  fotográfiát (50 - 50) fogadott el a két megyéből. A Hajdú Bihar megyei kollekciót Constantin Dancoglu (EFIAPb), Claudiu Szabó (EFIAP) és  Tóth István (AFIAP)  fotóművészek zsűrizték, míg a Bihariak anyagát a  Tamus István grafikusművész,  Kocsis István és Máthé András fotóművészekből álló  zsűri értékelte. Ebben a kontextusban nyerte el az első díjat Marius Ciobanu nagyváradi fotóművész (Nagyváradi  Fotográfusok „Tavirózsa”) „Terepmunka”,  című képe,  illetve Varga József debreceni fotóművész a „Szeretet  fényei” című alkotása. Második helyezést ért el Barcsa Sándor bályoki  (a nagyváradi „Euro Foto Art” Egyesület)  fotóművésze  „Párhuzamos világ”, című képe  illetve Kovács Matild  a debreceni az Új Fotómühely” nyíregyházi  fotográfusa a „Gyöngyvirág” című alkotása, míg  harmadik díjat kapott  Monica Butnaru nagyváradi fotóművész .(Nagyváradi  Fotográfusok „Tavirózsa”) „Portré 21” című képe,  illetve Kovács Matild  a debreceni az Új Fotómühely” nyíregyházi  fotográfusa „Álom” című alkotása. A kiállítás megnyitója, és a díjak átadása a „Bihar  - Hajdú Bihar” Eurórégióban élő fotóművészek jelenlétében lesz, 2013 október 18-án este 6 órakor a nagyváradi „Euro Foto Art” Galériában (December 1 tér 12 szám),  illetve október 29-én délután 5 órakor az Ifjúsági Házban (Simonffy utca 21).

 

 

 

Accep + premii_Elfog + díjazott fotók_BH
Microsoft Word Document 356.0 KB
Accep + premii_Elfog + díjazott fotók_HB
Microsoft Word Document 327.0 KB

Bihar - Hajdú-Bihar Eurórégió fotóművészek kiállításának szabályzata

bihar-hajdubihar fotopalyazat_kiiras_BT_
Microsoft Word Document 175.0 KB
Bord. part - Nevezési lap_Ok.doc
Microsoft Word Document 35.5 KB

Muzeul Cetății și

Orașului Oradea

EXPOZIȚII ÎN UCRAINA

Galeria Euro Foto Art

Oradea

17.06- 15.07.2017.

La Mulţi Ani !

Happy Birthday!

Boldog Szülinapot!

IUNIE

 

- 01 Moş Andreea

- 02 Gavaldik Zoltán,

- 08 Sime Alexandru,

- 13 Varga Anriett

- 15 Plájás István,

- 18 Essig Kacsó József

   SPONSORI:

    Regional member

PARTENERI MEDIA/ MEDIA PARTNERS/ MÉDIA PARTNEREK: