Kiváló jubileumi esemény a Nagyvárad-i Várban

 Több kiváló eseményre került sor az „Euro Foto Art” által szervezett ”Fotográfiai maraton” keretén belül, melyet a Nagyváradi Polgármester Hivatallal, és a Nagyváradi Vár és Városi Múzeummal partnerségben rendeztek a Történeti részleg termeiben 2016 augusztus 8-án, este 6 órai kezdettel. – A rendezvény közös csoportkép készítésével kezdődött, melyen 200 résztvevő került lencsevégre. A 120 férőhelyes díszterem maximálisan megtelt a megjelentek egy részével. Akik nem jutottak be azok a Középkori Vár hűvös folyosóján várakoztak. - Az egybegyűlteket dr. Dumitru Sim a Nagyváradi Vár és Városi Múzeum igazgatója üdvözölte, és megköszönte Tóth István fotóművésznek a több ezer euró értékű adományát, illetve önzetlen főkurátori munkáját, melyet  Románia első Fotó Múzeumáért tett. Ennek elismeréseként átadta azt az Oklevelet amely igazolja a fent említetteket. - Őt követően Bíró Rozália szenátor asszonyt kérték fel megnyitó beszédének megtartására, aki nagyra értékelte Tóth István AFIAP fotóművész szakmai  fejlődését, és munkásságának egészét. - Ezután dr. Ramona Novicov műkritikus példa értékűként mutatta be az ünnepelt fotóművész alkotói, és menedzseri működését. - A rendezvény további részében a fő moderátor bejelentette, hogy a jubieumi ünnepség díszvendége Kelen Ferenc EFIAP aradi fotóművész, aki nehéz betesége ellenére is jelen akart lenni az eseményen. -  Az est főszereplője közölte hogy szokásától eltérően ma este forgatókönyv alapján fog cselekedni, mivel semmit sem szeretne kihagyni ünnepi beszédéből. Megszokott humorával jelentette be, hogy miután megkapta az elismerő Oklevelet még jobban érzi azt, hogy “igazi gazdag ember”. Elsősorban azért, mert nemes gesztusként a városnak  adta a személyes gyűjteményét. Másodsorban azért, mert egészséges és szerencsés, illetve hogy csodálatos családtagok veszik körül, akik mindig mellette vannak, és támogatják munkájában. Ennek okán a publikum elé invitálta feleségét, valamint István és Tamás fiát családjukkal, akiknek elismerésként egy-egy csokor virágot nyújtott át. Nagy szeretettel hívta maga mellé unokáját Aramiszt, aki rövidesen ünnepli 10. születésnapját, s akinek egy emlékalbumot adott át. Egy ehez hasonló  személyre szóló albumot adott át “picit megkésve” Bíró Rozália szenátor asszonynak is. - Beszéde végén Tóth István AFIAP fotóművész köszönetet mondott azoknak akik segítették munkájában, a Fotó Múzeum beindításában, külön kiemelve a Nagyváradi Vár és Városi Múzeum vezetőségének bizalmát, és csodálatos közreműködését. - A rendezvény jó hangulatát Thurzó Sándor József brácsaművész, és Lucian Malița hegedűművész játéka, illetve a Chelu Florian család zenei produkciója szolgálta. - A jubileumi esemény az ünnepelt fotóművész, és a résztvevők tiszteletére adott állófogadással zárult.

Látogatás  az Isztambuli „Balassi” Magyar Intézetben (TR).

 

Az Isztambuli ”Balassi” Magyar Kulturális Intézetet igazgatója meghívásának eleget téve Tóth István AFIAP fotóművész az ”Euro Foto Art” Egyesület elnöke 2016 június 11-én, pénteken 12:00 órakor felkereste  az Intézet székhelyét.  A látogatás során Fodor Gábor bemutatta az Intézet impozáns, multifunkcionális, természetes megvilágítású csodálatos termeit. Tóth István AFIAP Nagyvárad-i fotóművész nagyra értékelte az Intézet működésének alapkoncepcióját, és meg- hatódott  a látottakon. -  A találkozás alkalmával a két vezető  megegyezett abban, hogy 2017 január első felében partnerségben az Isztambuli  ”Dimitrie Cantemir” Román Kulturális Intézettel megszerveznek az V. ”Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fesztivál keretén belül egy összetett eseményt. Ennek keretén belül kerülne sor egy előadásra a világ első haditudósitó fotoriporteréről, a Román Televizió Magyar adása által készített dokumentum film bemutatására, illetve  Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly fotóművész fényképeinek digitalizált  változatából rendezett kiállítás megnyitására.

Romániai fotóművészeti kiállítás Isztambulban (TR)

 

Az Isztambul-i   ”Neve Șalom” Zsinagógában került sor  2016 június 8-án, 17:30 órakor (Buyukhendek Cad utca 61 szám) a “Romániai zsidók” című fotóművészeti kiállítás megnyitójára, amit az „Euro Foto Art” Egyesület rendezett a Román Kulturális minisztérium védnökségével. Az eseményen több mint 100 kulturális és vallási személyiség, diplomata, és e csodálatos városban működő Kulturális Intézetek igazgatói vettek részt. A megjelenteket a Zsinagóga képviselője Metin Delevi az Isztambuli Zsidó Hitközség tanácsosa üdvözölte, aki ismertette a több mint 14 milliós lakosú városban élő zsidók történetét. Ezt követően  Románia Isztabul-i Főkonzulátusának képviselője Adriana Ciamba főkonzul beszédében kiemelte a fotóművészet szerepét egy ország, és az ebben élő nemzetiség  népszerűsitésében. Az Isztambul-i ”Dimitrie Cantemir” Román Kulturális Intézet igazgatója dr.Nadia Tunsu üdvözölte az Országos Szalon megszervezésének ötletét, és a kiállításét amely bemutatja a Románia-i zsidók életét. - Tóth István fotóművész ”Euro Foto Art” Egyesület elnöke, a Románia nemzetiségeit bemutató projekt ötlegazdája kifejezte örömét, hogy itt lehet Isztambulban a „Cantemir” Román Kulturális Intézet jóvoltából Ovi D. Pop AFIAP fotóművésszel az Egyesület védnökségi osztályának igazgatójával e rangos megnyitón. Az esemény a Román Kulturális Intézet állófogadásával fejezödött be. Ebből az alkalomból Tóth István fotóművész ünnepélyesen átadta Daryo Katalan úrnak a „Neve Șalom” Zsinagóga elnökének, Adriana Ciamba-nak Románia Isztabul-i Főkonzuljának, dr.Nadia Tunsu-nak az Isztambul-i ”Dimitrie Cantemir” Román Kulturális Intézet igazgatójának, Fodor Gábornak a „Balassi” Intézet igazgatójának, illetve Alberto Modiano fotóművésznek, Felix Koppelman, a Nagyvárad-i Zsidó Hitközség elnöke által felajánlott „Romániai zsidók”  című albumot, mely az ”Euro Foto Art” Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

Elöljárósági díj Tóth István AFIAP fotóművésznek

 

A Bihari Munkáltatók Szövetsége a Román Nemzeti Munkáltató Egyesület védnökségével megrendezte a Bihari Minőség Top ünnepi gáláját. Az esemény a Bihari Munkáltatók Szövetsége megalakulásának negyed évszázados évfordulóját köszöntötte. A Nagyvárad-i Állami Színházban megtartott ünnepségen a kiemelkedő eredményeket elért Bihar megyei cégeket, illetve a kulturális, sport és politikai élet jeles személyiségeit díjazták. Az első elöljárósági díjat Szabó Ödön képviselő adta át a Nagyvárad-i Tóth István AFIAP fotóművésznek. - Laudációjában méltatta a közismert alkotó fotóművészetben és menedzseri munkában kifejtett érdemeit. A díjazott fotóművész megköszönte feleségének, és családjának, hogy 40 éven keresztül támogatták munkájában. Ugyancsak köszönetet mondott munkatársi csapatának a közreműködésért.

 „Bukaresti naptár” a román fővárosban.

A „Kedvelt Bukarestem” Egyesület, az  F64 Üzlet és az AME Design szervezésében  nyitották meg 2016 február16-án kedden 18.30 órakor a  fővárosi F64 Üzletben a “Bukaresti naptár” elnevezésű kiállítást. A tárlaton különleges “tálalásban” mutatták be a „Kedvelt Bukarestem” Egyesület 49 tagjának alkotásait, melyeket a főváros legkedveltebb részein készítettek. Kiállítók: Adi Tache, Adrian Radu Constantinescu, Alexandru Dinu-Serban, Alexandru Iordan, Andreea Alionte, Andrei Birsan, Andrei Nichita, Andreia Birsan, Camelia Stan, Carmen Stefan Pelinel, Costin Popa, Costin Tocu, Cristi Moise, Dalina Andrei, Daniela Bitanoiu, Dragos Ticu, Eli Driu, Eliza Breajen, Florena Vlagea , Flori Jianu , Florin Stanca ,Gelu Coltau, Ionut Morarita, Irina Isăcescu, Iulia Patrut , Kiprian George,  Lavinia Visan, Liviu Lazar,  Lucia Simion,  Luciana Gingarasu,  Melania Dima, Miha Mandru, Mihaela Petre, Mihai Andries, Mihai Petre, Nick Costandache, Nicu Buculei, Ovidiu Raetchi , Paulina Selaru, Renate Storch,  Sabina Cernat , Serban Vornicu, Silviu Nastase, Simona Manolache, Sorin Panait ,Sorina Tache, Stefan-Emanuel Chirobocea, Tudor Alexandru Panait  és Viorel Pirjan. A Bukarest-i tárlat szerves része a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet a nemzetközi „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Román Kulturális Minisztérium védnökségével. - A kiállítás 2016 február végéig látogatható.

Kiállítás és előadás Cerneşti-en

 

A Cerneşti-i új Kulturális Központban nyitották meg a “Carol Pop de Szathmári- Szathmári Pap Károly” fotográfiáiból rendezett kiállítást. A tárlat szerves része volt a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly”, Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet az “Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Kulturális Minisztérium védnökségével. - Technikai okok miatt az eseményre  2016 február 15-én, hétfőn került sor. Ebből az alkalomból a Bukarest-i Radu Igazság egytemi előadótanár tulajdonában lévő 40 darab digitalizált fotográfiákból alló kollekciót mutatták be. - A kiállítást  színvonalas előadás kisérte, melyet a Nagybánya-i Ilie Tudorel (az “Euro Foto Art” Egyesület tagja) tartott az Európa szerte hires fotográfus életéről és munkásságáról. - Az eseményen részt vett Nelu Sovre Cerneşti község polgármestere, valamint 200 helybeli tanuló, a Cerneşti-I Fotóklub tagjai.  A kiállítást egy hónapig lehet megtekinteni.

A „Carol Pop de Szathmári -

Szathmári Pap Károly”

 

Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál záróünnepsége

Nagyszámú közönség jelenlétében, ünnepélyes hangulatban került sor 2016 február 10-én, déli egy órakor a Népi Hagyományokat Támogató Központban  a IV. „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál záróünnepségére, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Román Kulturális Minisztérium védnökségével. - A megjelent közönséget Gabriela Teişanu asszony, a Bukovina-i Kulturális Központ művészeti konzultása köszöntötte, aki kifejezte örömét, hogy egy újabb nemzetközi fotóművészeti kiállítást nyitottak meg. -   Victor T. Rusu fotóművész, a „Bukovina”-i Kulturális Központ kortárs művészeti műhely főnöke, és Mihai Pânzaru PIM az Intézet karikatúristája beszédében kiemelte a fotóművészet fontos szerepét a vizuális művészetek családjában.-  Tóth István AFIAP fotóművész az „Euro Foto Art” Egyesület elnöke,a Nemzetközi Fesztivál igazgatója beszédében elégedetten jegyezte meg, hogy a IV. Fesztivál Magyaroszágon, Szerbiában, Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában 32 kiállítást foglalt magába. - Ezzel összefüggésben a kapott támogatás elismeréseként átadta Victor T. Rusu fotóművésznek a Nemzetközi Fesztivál  Bukovina-i Kulturális Központnak címzett plakettjét. - Az ünnepség keretén belül megnyitották a „Dialógus...” című nemzetközi fotóművészeti kiállítást, melyet Magyarország-i, Moldáv Köztársaság-beli, Szerbia-i, Szlováka-i, Románia-i és Ukrajna-i fotóművészek  100 fekete-fehér és színes alkotásából állítottak össze. - Az ünnepség végén bemutatták az Euro Foto Art” Kiadó gondozásásban, a  Gura Humorului-i Önkormányzat anyagi támogatásával megjelent albumot. -  A Suceava-i Megyei Tanács védnökségével rendezett tárlat 2016 február 29-ig látogatható, melyre belépés díjtalan.

Vénig László AFIAP fotóművész emlékkiállításának megnyitója Élesden.

 A IV. „Carol  Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Fesztivál, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Román Kulturális Minisztérium védnökségével tette lehetővé azt, hogy Élesden kimagasló művészi értékű fotókiállítást rendezzenek. Az Élesd-i „Octavian Goga” Könyvtár galériájának falaira a közelmúltban elhunyt Nagykároly-i Vasile Vénig László AFIAP fotóművész alkotásai lettek elhelyezve. - A tárlat 48 darab 30 x 45 cm-es  méretű, kiemelkedően magas színvonalú fekete-fehér és színes fotográfiából lett összeállítva, melyet az évek során alkotott a szerző. - A kiállítás megnyitójára a Nagykároly-i, és a Négyfalu-i családtagok, illetve nagy számú közönség jelenlétében került sor 2016 február 06-án este 5 órakor. - Az eseményen részt vett a Nagykároly-i “Vasile Vénig László”, a Szolnok-i “Tiszavirág” és Nagyvárad-i Fotográfusok “Tavirózsa” Fotóklub küldöttsége. - A kiállitó fotóművész 1930 november 03-án született Tasádon (Szatmár megye). Nagykárolyban tanárként tevékenykedett 1960 - 1993 között. Alapitó tagja volt az 1993-ig működő Nagykároly-i „Május 9” Fotóklubnak. Az egyesület megszűnése után haláláig aktiv tagja volt a Nagyvárad-i Fotográfusok “Tavirózsa” Fotóklubnak. Tagja volt a Romániai Fotóművészek Szövetségének (AAFR), és elismert alkotója  a Nemzetközi Fotóművészeti Föderációnak (AFIAP). Fotográfiáival többszáz hazai és nemzetközi szalonon vett részt. Munkáit számos díjjal és éremmel ismerték el. Az AAFR-től megkapta az “Év fotográfusa” kitüntetést is. - Pályafutása alatt számos hazai, és nemzetközi zsűriben tevékenykedett. - A kiállított fotográfiákról elismerően beszélt dr. Ramona Novicov műkritikus. Ezt követően Tóth István AFIAP fotóművész az EuroFotoArt Egyesület elnöke méltatta Vénig László személyét és munkásságát. - A kiállítást Létai Zoltán fotóművész, Élesd alpolgármestere nyitotta meg. Ebből az alkalomból Tóth István AFIAP fotóművész átadta az elhunyt jeles alkotó feleségének a 8-as számú „Carol  Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly”  aranyfokozatú életmű érmet, melyet a Nemzetközi Egyesület kuratóriuma post-mortem adományozott Vénig László AFIAP fotóművésznek. - A család részéről az elhunyt alkotó unokája, illetve Hágó Attila Nándor fotóművész a Nagykároly-i Fotóklub elnöke beszélt. – A rendezvény végén a Nagyvárad-i Fotográfusok “Tavirózsa” Fotóklub és az „Euro Foto Art” Egyesület elnöke átadta Alexandra Ramona Venţel Élesd-i résztvevőnek a fotótanfolyam elvégzését igazoló oklevelét.- Az Élesd-i Polgármesteri Hivatal védnökségével rendezett kiállítás egy hónapig látogatható, melyre a belépés ingyenes.

Az „Euro Foto Art” Egyesület tagjainak éves kiállítása.

Hagyománnyá vált, hogy az Euro Foto Art Egyesület tagjai minden év elején bemutatják az elmúlt esztendőben készült  legsikeresebb alkotásaikat a „Carol  Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fesztivál keretén belül, amely  a Román Kulturális Minisztérium védnökségével kerül megrendezésre.  A közismert Nagyvárad-i Galéria falaira az a 105 fekete-fehér és színes fotográfia került, melyet Európa számos országaiban élő 31 fotóművész készített: Írországból, Spanyolországból, Magyarországról, a Moldvai Köztársaságból és Romániából, illetve az Amerikai Egyesült Államokból. - Romániából Bukarest-i, Jászváros-i, Nagyvárad-i, Resica-i, Medgyes-i, Marosvásárhely-i és  Târgovişte-i  fotóművészek küldték el alkotásaikat. - A kiállító fotóművészek: Aelenei Robert (ES), Ágoston Zsolt (RO), Balla Árpád Zoltán (RO), Benyovszki Tünde (RO),  Paul Bock (USA), Cacuci Ionel Bogdan (RO), Dudás László (RO), Erbsz Tibor (RO), Egri Francisc (RO), Gabor Ovidiu (RO), Gavaldik Zoltán (HU), Holocsi Kálmán (HU), Johanna Eszter (RO), Kajtár Tibor (HU), Kardos Tamás (HU), Lázár Eszter Emese (IRL), Markus Adrian (RO), Marton Monica (RO), Mészáros Ödön (HU), Morvay Szabó Edina (RO), Oláh Tibor (HU), Mocanu Dorin (RO), Moş Andreea (RO), Muntean Cosmina (RO), Oros Claudiu (RO), Păunaş Nicoleta (RO), Ovi D. Pop AFIAP (RO), Toma Andrei (MD), Tordai Ede EFIAPb (RO), Stanciu Gabriel AFIAP (RO) és Tudosescu Gabriel AFIAP (RO). A tárlat látogató a fotóművészet számos műfajával találkozik: színvonalas  portrék, esszék, szoció-fotók, tájképek, építészeti  és sport fotók. - A kiállítás megnyitójára népes közönség jelenlétében került sor 2016 február 05-én, pénteken este 6 órakor.  Jelen voltak az Egyesület Budapest-i, Debrecen-i, Nagyvárad-i, Székelyudvarhely-i és Szolnok-i tagjai. A kiállított alkotásokat Tóth István AFIAP fotóművész, az „Euro Foto Art” Egyesület elnöke, a Nemzetközi Fesztivál igazgatója mutatta be, aki az ünnepség keretén belül átadta Balla Árpád Zoltán Székelyudvarhely-i fotóművésznek a Világban Élő Román és Magyar Fotóművészek 10. Nemzetközi Szalon-ján nyert díját. A megnyitón beszédet mondott Kiss Törék Ildikó színművésznő, aki elismerően beszélt a kiállított alkotásokról és a szerzőkről - Ovi D. Pop AFIAP fotóművész, védnökségi igazgató, nagyra értékelte a Nemzetközi Egyesület által szervezett rendezvényeket. Az est jó hangulatát a Székely István által vezetett „Stadler” Klarinét Együttes játéka biztosította. - Az esemény a Nagyvárad-i  „Nevis”  Hotel éttermében megtartott vacsorával fejeződött be.. A „Gheorghe Şincai” Megyei Könyvtárral partnerségben megrendezett tárlat  2016 február 18-ig tekinthető meg, munkanapokon 08:00 - 19:00 óra között.  A belépés díjtalan.

 

Szabó Attila fotóművész jubileumi kiállítása Csíkszeredában.

 

A Csíkszereda-i “Kossuth” Galéria látta vendégül 2016 január 29-én délután 5 órakor, Szabó Attila helybeli fotóművész jubileumi egyéni kiállítását. A Csíkszereda-i Önkormányzat, és a Csíki ”Székely” Múzeum védnökségével rendezett tárlaton 55 kis (30 x 30 cm-es), illetve nagy méretű (60 x 90 cm-es) fotográfiával mutatkozott be a hargitai fotóművész. A kiállított alkotások nem konvencionális módon lettek falra helyezve. A nagy számban megjelent közönséget a szerző, a Csíkszereda-i „Prisma” Fotóklub elnöke köszöntötte, aki fel- idézte, hogy miként lépett kapcsolatba a fotográfiával, és milyen módon jutott el a jelenlegi fotóművészeti színvonalhoz. -  A kiállítást dr. Szentpéteri Márton eszmetörténész nyitotta meg. A megnyitón Szabó Enikő  helybeli színművész több verset adott elő gitár kísérettel. -  A Csíkszereda-i tárlat szerves része a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet a nemzetközi „Euro Foto Art” Egyesület szervezett,  a Román Kulturális Minisztérium védnökségével. A kiállítás 2016 február 21-ig volt látogatható.

 

 

Bikfalvi Zsolt egyéni kiállításának megnyitója Nagykárolyban.

 

A Szatmár megyei Nagykároly-i “Károlyi”  Kastély földszinti termei látták vendégül 2016 január 23-án Bikfalvi Zsolt helybeli fotóművész “Learning to fly” c. egyéni kiállításának megnyitóját, melyen nagy számú fotográfiát kedvelő közönség jelent meg. Az egybegyűlteket az Önkormányzat Kulturális osztályának vezetője köszöntötte, aki beszédében nagyra értékelte a tárlaton szereplő alkotásokat. – Enyedi Zsolt személyes benyomásait ismertette a közönséggel, és szintén pozitívan ítélte meg a bemutatott fotográfiákat. A kiállító fotóművész elismerően beszélt az eltávozott Vasile Vénig László AFIAP fotóművészről, aki karrierje elején különleges figyelemmel, és szeretettel vezette be a fotóművészet rejtelmeibe. - A rendezvény jó hangulatát Vitéz Júlia és Putovits Ábel zenei produkciói szolgálták.  -A “Learning to fly” című kiállítás szerves része a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet a nemzetközi „Euro Foto Art” Egyesület szervez a Román Kulturális Minisztérium védnökségével. - 2016 február 6-ig volt látogatható.

 

A Nagyváradi Fotográfusok  „Tavirózsa” Klub tagjainak kiállítása

 

Hagyománnyá vált, hogy minden év elején a „Carol  Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál keretén belül, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervez a Kulturális Minisztérium védnökségével, megszervezik a Nagyváradi Fotográfusok  „Tavirózsa” Klub tagjainak évi kiállítását, melyen be- mutatják az elmúlt év legsikeresebb alkotásait. Ebben a kontextusban állították össze azt a 105 fekete-fehér és színes fotóból álló kollekciót, melynek képeit Baba-Filimon Ciprian, Berinde Sora-Mariana, Berechet Mihail, Csató Imre Zsolt, Chiş Dorin, Cioară Ionel, Dancoglu Constantin EFIAPb, Demeter Constantin, Filipescu Cristian, Gabor Nicoleta, Gabor Ovidiu, Jakab Gyula, Mânje Alexandru, Ovi. D. Pop AFIAP, Petrila Gheorghe EFIAP, Rusu Adela AFIAP, Szabó Claudiu EFIAP, Stan Valentina EFIAP, Stan Gelu AFIAP, Milonean Vlad, Munteanu Eugen, Vlaicu Teodora és Vrabie Cristian Gelu fotóművészek készítették. - A tárlat megnyitójára 2016 január  23-án szombaton délelőtt 11 órakor került sor.. A szép számú megjelenteket Tóth István AFIAP fotóművész, az Euro Foto Art” Egyesület és a Nagyvárad-i Fotográfusok „Tavirózsa” Klub elnöke köszöntötte, majd bejelentette, hogy a Nagyváradi Fotóklub ebben az évben fogja ünnepelni megalakulásának negyvenedik  évfordulóját. Ezt követően ismertette azokat az eredményeket, melyeket a Fotóklub tagjai értek el különböző hazai és nemzetközi szalonokon. Közülük négy kiemelkedően sikeres fotóművész 1729 alkotását  fogadták el az elmúlt évben, mellyel 89 kék szalagot és plaketteket, illetve 31 érmet nyertek.-  Mivel két fotóművész pontszámai közötti eltérés 10% alatt volt a Fotóklub vezetősége úgy döntött, hogy két  alkotónak adja ki a harmadik díjat. Így harmadik díjjal jutalmazták Dancoglu Constantin EFIAPb (1712 ponttal) és Adela Lia Rusu AFIAP fotóművészeket (1868 ponttal). A második helyezett  Valentina Stan EFIAPb fotóművész (6.701,5 ponttal), akinek 607 alkotását fogadta el a hazai és nemzetközi zsűri és mellyel 21 kék szalagot és plakettet, illetve 6 nemzetközi érmet nyert el.- Első helyre került Ovi D. Pop AFIAP fotóművész (8.219 ponttal), akinek 618 alkotását fogadta el a nemzetközi zsűri és amellyel 54 kék szalagot, illetve 19 érmet nyert. – A rendezvény záróaktusaként Tóth István AFIAP fotóművész gratulált a pályázatokon, és szalonokon eredményesen szerepelt fotóművészeknek,  és alkotásaikhoz további sok sikeret kívánt. – A megnyitó jó hangulatát Ariadna Mircescu fuvolajátéka szolgálta. - A rendezvényt  követően a fotóművészek közös ebéden vettek részt a „Nevis” Vendéglőben. - A IV. Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál keretén belül, a Bihar Megyei Tanács védnökségével  megrendezett tárlat 2016 február 04-ig látogatható munkanapokon 08:00 - 19:00 óra között, melyre a belépés díjtalan.

 

 

A „Románok és Magyarok” c. fotókillítás megnyitója Békéscsabán

 A Békés  Megyei Könyvtár látta vendégül a Világban Élő Román és Magyar Fotóművészek “Románok és Magyarok” című X. Nemzetközi Szalonját. A csodálatos díszteremben elhelyezett pannókon a Nagyvárad-i Fotográfusok “Tavirózsa” Klubja, és az “Euro Foto Art” Egyesület által szervezett nemzetközi szalonra elfogadott, és díjazott 56 fekete-fehér és színes fotográfiából álló kollekció került bemutatásra. - A kiállítás szerves része a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet az “Euro Foto Art” Egyesület a Román Kulturális Minisztérium védnökségével rendezett. - A megnyitóra 2016 január 21-én 15:00 órakor került sor. A megjelenteket Rakoncás Szilvia az Intézmény igazgatója köszöntötte, aki kifejezte örömét, hogy  az  „Euro Foto Art” Egyesület által szervezett újabb fotóművészeti tárlat megnyitóján vehetünk részt. - Tóth István AFIAP fotóművész a Nemzetközi Egyesület elnöke, a Fesztivál igazgatója ismertette, hogy miként jött létre a Nemzetközi Fesztivál, és megköszönte Maczik Eleonóra Békécsaba-i fotóművésznek, hogy részt vett alkotásaival a pályázaton. - Az eseményen jelen volt három Nagyvárad-i fotóművész Dancoglu Constantin EFIAPb, Petrila Gheorghe EFIAP és Ovi D.Pop AFIAP is. - A résztvevők sajnálták, hogy a megnyitóra nem jutott el Juhász Tivadar, a Békéscsaba-i Román Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. - A rendezvény jó hangulatát két helybeli művész, Hegedűs-Bite Beáta ének, és  Vandik Tamás gitár játéka szolgálta. - A Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett fotótárlat 2016 február 22-ig látogatható, melyre a belépés díjtalan.

 „Etnografica” c. Országos Szalon megnyitója Slatina (Olt)-ban

 

Slatina municipium látta vendégül 2016 január 20-án a hagyománnyá vált „Etnografica” c. V. Országos Szalon megnyitóját. Az eseményen részt vett Cristian Bircea, Slatina alpolgármestere, és Florian Dumitrescu a Hagyományos Kultúra Megőrzésének és Népszerüsitésének Hivatala igazgatója, illetve Valeru Ciurea, fotóművész, a Központ szakreferense, és a helybeli  “Alutus” elnöke. - A szerzők  403 alkotással neveztek be az  ország egész területéről, melyből a zsűri 40 képet fogadott el kiállításra, és díjazásra.  A helybeli „Eugen Ionescu” Kulturális Központban tartott megnyitón a hivatlos személyeken kivül Csíszereda-i, Marosvásárhely-i, Târgovişte-i és Vâlcea-i  fotóművészek, illetve a fotográfiát kedvelő helybeliek is részt vettek.  -  Az „Etnografica”c. Országos Szalon megnyitója meglepetést is tartogatott, pontosabban egy népzenei művet, melyet Andreea Denisa Popescu adott elő s melyet nagy tapssal jutalmaztak a résztvevők. - Az eseményen részt vett Alexandru Stan Corbu-i népművész mester is aki több általa készített fafaragást is bemutatott.  - Az Országos Szalon szerves része a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet a nemzetközi „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Román Kulturális Minisztérium védnökségével.

A Râmnicu Vâlcea-i „Hegyi gyopár” Fotóklub kiállítása

 

A Râmnicu Vâlcea-i „Vâlcea” Képzőművészeti Egyesület  (UAP) „Artex” Galériája mutatta be a helybeli „Gyopárvirág” Fotóklub, az „Euro Foto Art” Egyesület partner szervezetének kiállítását. A megnyitóra nagyszámú közönség jelenlétében került sor 2016 február 5-én, pénteken este. A megjelenteket Gheorghe Dican, az UAP elnöke köszöntötte, majd Ioan Ciobotaru fotóművész  a Râmnicu Vâlcea-i „Hegyi Gyopár” Fotóklub elnöke megköszönte a kiállító fotóművészeknek: Nicolae Sotir  EFIAP, Trestian  Găvănescu AFIAP,  Laurenţiu Mărgineanu AFIAP,  Mircea Anghel AFIAP, Alexandra Fira, Ioan Ciobotaru, Julien Oncete, Daniel Chiosilă,  Cătălin Nimigeanu,  Sorin Mateescu,  Mircea Băduţ,  Dragoş Ionescu,  Traian Rădulescu , Daniela Iancu,  Marius Cinteză,  Ion Cârstea, Laurenţiu A. Mărgineanu-nak a kiállított alkotásokat. -  A tárlat szerves része a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet a nemzetközi „Euro Foto Art” Egyesület szervezett, a Román Kulturális Minisztérium védnökségével. A kiállítás 2016 február 18-ig volt látogatható.

 

 

Dancoglu Constantin EFIAPb és Petrila Gheorghe EFIAP fotóművészek kiállítása Galacon

 

Az “Alsó Duna” Kulturális Központ körterme látta vendégül  Constantin Dancoglu EFIAPb és Gheorghe Petrila EFIAP fotóművészeknek a Nagyvárad-i Fotográfusok “Tavirózsa” Fotóklub tagjainak alkotásaiból rendezett kiállítást. - A Galac Megyei Tanács védnökségével rendezett “Román falu lelke” elnevezésü tárlat azok után jutott el a Duna menti városba, miután több Románia-i, Moldáv Köztársaságbeli és Ukrajna-i városban is bemutatták. - A kiállítás megnyitójára nagyszámú galaci fotográfia iránt érdeklődő jelenlétében került sor 2016 január 18-án délután 5 órakor. A megjelent közönséget Nicolae Sburlan fotóművész, az “Alsó Duna” Fotóklub, az „Euro Foto Art” partner szervezetének elnöke köszöntötte, aki bemutatta a két  fotóművész alkotásait. – A “Román falu lelke” c. tárlat szerves része a IV.“Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet a nemzetközi „Euro Foto Art” Egyesület szervez a Román Kulturális Minisztérium védnökségével egy hónapig volt látogatható

Különleges megnyitó Nagybányán

 

A IV-ik “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” nemzetközi Fotográfiai Fesztivál, melyet az  „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Román Kúlturális Minisztérium védnökségévelkínálta azt az oportunitást, hogy a Nagybánya-i „Petru Dulfu” Megyeik Könyvtárban egy szinvonalas kiállítást nyissanak meg ianuarie 2016 január 20 – 31 között “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” digitalizált fotográfiáiból. A kiállított 40 fénykép eredeti példányai a Bukarest-i  dr.Radu Igazság egyetemi előadó tanár tulajdonában vannak. A tárlat megynitója szép számu közönség és fotográfia kedvelők jelenlétében került sor 2016 január 20-án, déli 1 órakkor. A megjelent közönséget a Megyei Könyvtár képviselője Ştefan Selek köszöntötte, majd a kiállított fotográfiákat Felician Săteanu, fotóművész, az „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület tagja mutatta be. A „Petru Dulfu” Megyei Könyvtárral partnerségben, a Máramaros-i Megyei Tanács és a  Nagybánya-i Önkormányzat védnökségével meg rendezett kiállítás, 2016 január 31-ig tekinthető meg, melyre a belépés ingyenes.

 

”Máramarosi tavasz” című fotókillítás megnyitója Csíszeredában

A Harghita Megyei Tanács Csíkszereda-i Megyeháza Galériája szűkösnek bizonyult pénteken 2016 január 15-én. Több mint 100 helybeli, Nagyvárad-i ésHargitta Megyei fotóművészek és műpártolók vettek részt a “Máramaros tavasz”című fotótárlat megnyitóján. Az impozáns galéria falaira az 50 nagy méretü fotográfiák lettek kiállítva, melyeket a Csíkszereda-i “Prisma” Fotóklub tagjai készítettek Máramarosban meg szervezett alkotó táborban, melyet a Hargita Megyei Tanács és Csíszereda-i Önkormányzat támogatott anyagilag. A megjelent közönséget Szabó Attila fotóművész a Csíkszereda-i “Prisma” Fotóklub elnöke köszöntötte, majd Antal Attila, Csíkszereda Megyei Jogú Város megbízott polgármestere szúlt a megjelentekhez aki meg nagyra értékelte a Projektet amely egy sikeres fotógráfiai kiállítással konkretizálodott. Szűcs-Mátyás István, a Hargita Megyei Tanács menedzsment vezérigazgatóság vezetője meg köszönte a táborban résztvevő fotóművészek kitartó munkájukat. Ezt követően dr. Péter Izabella a Csíkszereda-i “Prisma” Fotóklub tagjai méltatta és mutatta be a kiállítot fotográfiákat. Befelyezésként Tóth István AFIAP fotóművészt az „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke szolt a megjelentekhez, aki nagyra értékelte a közreműködést a Csíkszereda-i “Prisma” Fotóklub, Partneri szervezettel, aki be jelentette, hogy a megnyitott tárlat szervez része a IV-ik „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Kúlturális Minisztérium védnökségével. Befelyezésként át adta Csíkszereda-i “Prisma” Fotóklub tagjainak azt a 4 érmet és plaketett, melyet a közelmúltban Nagyváradon megnyitot Világban Élő Román és Magyar Fotóművészek X-ik Nemzetközi Szalonján nyertek. A “Máramarosi tavasz”című kiállítás január végéig tekinthető meg, melyre a belépés díjtalan

Moldován Mihály EFIAPb fotóművész egyéni kiállításának megnyitója Brassóban

 A Brassó-i “Reménység Házának kultúrterme (Moldovei utca 2) kicsinek bizonyult 2016 január 14-én, csütörtökön este. Számos fotóművész és többszáz, a fotográfiát kedvelő érdeklődő vett részt az ünnepélyes megnyitón Brassóból, Csíszeredából, Debrecenből, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról és Nagyváradról. - A kiállitó terem falaira Moldován Mihály Négyfalu-i (Brassó megye) fotóművész alkotásai lettek elhelyezve. Az 54 fekete-fehér és színes fotográfiából álló tárlat a IV. „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál szerves része, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Romániai Kulturális Minisztérium védnökségével. - A megjelent közönséget Házi Bakó Eszter művelődésszervező köszöntötte, majd  Balási Csaba EFIAPs  fotóművész, a Romániai Fotóművészek Szövetségének alelnöke, magyar és román nyelven méltatta a kiállító fotóművész személyiségét és alkotásait. - Tóth István AFIAP fotóművész az „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke, a Fesztivál igazgatója ismertette, hogy miként lett megszervezve a tárlat, és átadta az alkotónak az Egyesület védnökségi Oklevelét, Házi Bakó Eszter művelődésszervezőnek pedig a „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” plakettet, ezzel is megköszönve a tárlat megszervezésében való közreműködését. Ezt követően átadta Moldován Mihály EFIAPb fotóművésznek a 6-os számú arany fokozatú „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” életmű érmet, illetve a Szabadalmi Oklevelet, és az „Euro Foto Art” Egyesület tiszteletbeli Oklevelét. - Befejezésül az alkotó megköszönte a kitüntetést, majd minden résztvevőt meginvitált a tiszteletére szervezett állófogadásra. - Moldován Mihály kiállítása 2016 február 20-ig látogatható, melyre a belépés díjtalan.

 A „Tükröződések” című kiállítás megnyitója Kolozsváron

A Kolozsvár-i “Lucian Blaga” Egyetemi Könyvtár halljában (Klinikák utca 2 szám) mutatták be az “EKE Kolozsvár 1891 Fotóklub tagjainak évi kiállítását, a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál keretén belül. A tárlat megnyitójára 2016 január 12-én 7 órakor került sor nagyszámú közönség jelenlétében. A megjelenteket Kovács Eszter az Egyetemi Könyvtár képviselője köszöntötte. Őt követően Lörinczi István fotográfus az “EKE Kolozsvár 1891 tagja méltatta Szathmári Pap Károly személyiségét, majd bemutatta a kiállított képeket. Befejezésként Farkas György értékelte a tárlaton szereplő 64 fekete-fehér és szines fotográfiát. A kiállítás 2016 február 02-ig látogatható, melyre a belépés díjtalan.

 

 „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál

 ünnepélyes megnyitója

Baráti hangulatban került sor 2016 január 11-én, hétfőn este 6 órakor a Nagyvárad-i  „Euro Foto Art”  Galériában  a IV. „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál ünnepélyes megnyitójára, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Kulturális Minisztérium, és a Bihar megyei Tanács védnökségével. - Az eseményen több Nagyvárad-i és Szolnok-i fotóművész valamint nagyszámú érdeklődő vett részt. - A megjelenteket Tóth István AFIAP fotóművész, az „Euro Foto Art” Egyesület elnöke, a Nemzetközi Fesztivál igazgatója köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta a Fesztivál  szerepét az Európa-i fotóművészet népszerűsítésében, és ismertette a tervezett rendezvényeket. Ezt követően beszélt a Román Fotóművészet Napjáról, amely január 11-én van. – Lucian Silaghi, a Román Kulturális Minisztérium képviselője, a Bihar Megyei Kulturális Felügyelőség igazgatója, az „Euro Foto Art” Egyesület tiszteletbeli tagja, nagyra értékelte Tóth István AFIAP fotóművész, és Románia-i, valamint Európa-i munkatársainak szerepét a Nemzetközi Fesztiválok megrendezésében. - A „Familia” Kulturális folyóírat főszerkesztője, aki szintén az „Euro Foto Art” Egyesület tiszteletbeli tagja, beszédében kiemelte a fotóművészet fontos szerepét a mindennapokban. - Befejezésként Tóth István AFIAP fotóművész felolvasta a Világban Élő Román és Magyar Fotóművészek  X. Nemzetközi Szalon  díjazottjainak névsorát, és bemutatta a érmeket. -  Az est jó hangulatát Maliţa Lucian hegedű játéka szolgálta. - A nagy sikerű tárlat 2016 január 21-ig  látogatható, munkanapokon 08:00 - 19:00 óra között. - A belépés díjtalan.

Látogatás a Kínai Fotóművészek Szövetségénél Pekingben.

 Pénteken 2015 december 03-án került sor 10:30-kor a Kínai Fotóművészek Szövetsége (CPA) székhelyén egy hivatalos munka értekezletre, az “Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület és a Román Kúlturális Intézet képvislői között. A találkozó célja a jövő évben Kínában megrendezésre kerülő első Romániai Fotográfiai Fesztivál megrendezése, illetve a jövő évben megrendezésre kerüllő IV-ik Kínai Fotográfiai Fesztivál avató ünnepségére való meghívás volt, melyre jövő év szeptember végén kerül sor Bukarestben. A CPA delegációját Peng Wenling főtitkár és Jackie a nemzetközi osztály tanácsos képviselte. Az “Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesületet Tóth István AFIAP, Ovi D. Pop AFIAP, a védnökségi igazgató és Kajtár Tibor Szolnok-i alkotó művész képviselte. A Román Kúlturális Intézetet Constantin Lupeanu igazgató és Antonia Ciuceanu szakreferens képviselte. A névjegy kártyák és asztali zászlók cseréje után, Tóth István fotóművész be mutatta a Nemzetközi “Euro Foto Art” Egyesületet, alá húzva azt, hogy ez a Világ egyetlen Regionális tagja, majd be mutatta a legfontosabb tevékenységét majd át nyújtotta az “Euro Foto Art” Könyvkiadó gondozásában meg jelent leg frisebb katalógusát, illetve az Egyesület jövő évi fali naptárát. A találkozó másadik részébenbe mutatták a Románia Nemzeti ünnepe alkalmából megrendezésre kerüllő első Román Fotográfiai Fesztivál tervet, melyet a Román Kúlturális Intézet és a CPA szervezne az “Euro Foto Art” Egyesülettel. Ebből az alkalombó Tóth István AFIAP elnök meg hívta a CPA-t, hogy vegyen részt jövő év őszén a Romániában megrendezésre kerüllő IV-ik Kínai Fotográfiai Fesztivál nyitó ünnepségén, melyre a fővárosi Nemzeti Könyvtár haljában kerül sor. illetve több kiállítás megnyitóján, mely külömböző városokban nyitnak majd meg. A találkozó végén a főtitkár asszony aki pozitivan értékelte az előterjesztett javaslatokat meg ígérte, hogy kellő képpen fogja továbbitani ezeket a CPA vezetőségének. Befejésként minden vendéget meg ajándékoztak az utolsó Kína-i Nemzetközi albummal, illetve nyakkendővel, melyet a CPA logojával diszítettek, majd meg vendégelék a szomszédságban lévő tradicionális vendéglőbe.

A “Festői Románia és Kína” c. fotókiállítás megnyitója Pekingben.

2015 december 5-én, szombaton 10:30-kor nyílt meg a Pekingi Román Kulturális Intézetben a Románia Nemzetközi Napjára rendezett “Festői Románia és Kína” cimű fotóművészeti kiálltás.- A közönséget román népi öltözékben Elena Radu tanácsos köszöntötte, és felkérte Constantin Lupeanu urat a Pekingi Román Kulturális Intézet igazgatóját, hogy tartsa meg előadói beszédét. Az igazgató nagyra értékelte intézete, és az „Euro Foto Art” Egyesület közötti együttműködést. - Tóth István AFIAP fotóművész a nemzetközi egyesület elnöke kiemelte a kiállítás Románia-i és Peking-i sikerét, és elismerően szólt a román és kínai fotóművészek közötti kitűnő kapcsolatokról. Külön megköszönte a Pekingi Román Kulturális Intézet közreműködését, és a projekt előkészítésében nyújtott segítségét.- Luo Geng Qian úr a Kínai Fotóművészek Szövetségének elnöke (CPA) megköszönte a meghívást, és gratulált a szervezőknek a sikeres kiállításhoz. Beszédében elismerően szólt a Kína-i Szövetség és az „Euro Foto Art” Egyesület, illetve Kína és Románia közötti kétoldalú kapcsolatokról. A megnyitó végén Wang Tieshan a Kínai Népköztársaság Külügyminisztériumában működő Kína - Románia Baráti Társaság állandó alelnöke beszédében nagyra értékelte Tóth István AFIAP fotóművész hozzájárulását a két ország fotóművészei közötti kapcsolatok kiépítéséhez és elmélyítéséhez. Örömmel szólt arról is, hogy személyesen vett részt Nagyváradon az „Euro Foto Art” Galériában megrendezett egyéni kiállításának megnyitóján.- A megnyitón részt vett Fu Chunlai úr a Kína-i Vörös Kereszt Alapítvány elnöke, illetve egy népes Peking-i gyermek csoport is a Mikulással, akik egy kulturális programon voltak a szomszédos Balassi Intézetben - a Peking-i Magyar Kulturális Intézetben. A rendezvényen jelen volt Ovi D. Pop AFIAP fotóművész, az EuroFotoArt Egyesület védnökségi igazgatója, illetve Kajtár Tibor fotóművész a nemzetközi egyesület Szolnok-i tagja. - A “Festői Románia és Kína” címü fotókiállítás 2016 január végéig látogatható.

Különleges fogadás Pekingben

 

Őexelenciája Doru Romulus Costea Románia Meghatalmazott és Plenipotenciális Nagykövete fogadást adott 2015 december 2-án a a Peking-i Nyugat Meriotte Hotelben Románia Nemzeti ünnepe alkalmából. Erre az eseményre meg hívta azt a két Nagyvárad-i és Szolnok-i fotóművészt akik részt vettek a Peking-i Román Kúlturális Intézetben. A “Festői Románia és Kína” tárlat megnyitóján. Sajnálatos módon a személyes csomagok elkavarodása miatt a három fotóművész “repüllős szerelésben” és nem  az eseményhez meg felelő öltözékben tudtak megjelenni. Tóth István AFIAP fotóművész több ismerős kínai előjárőságot is fedezett fel a résztvevők között akikkel meg ismerkedett az évek során Wang Tieshan úrral éppen a Nagyvárad-i  akkori “Foto Art” Galériában ismerkedett meg aki a Bukarest-i Kínai Nagykövetség hellyettes nagykövete volt és aki részt vett annak az egyéni kiállításának megnyitóján melyet a Kínában készített fotográfiáiból állított össze a Nagyvárad-i fotóművész.Hasonlóan különleges volt a találkozó Prof. Dr. Ding Chao úrral, aki 1980-ban kísérte el dr. Albini Iuliu EFIAP Kolozsvár-i fotóművészt, a Romániai Fotűvészek Szövetség “Erdélyi” Fiókjának elnökét aki egy hónapot töltött Kínában. Attől eltérően, hogy a három fotóművész nem a protokollnak megfelelő öltözékben jelentek meg, ők mégis jól érezték magukat a fogadáson.

 

Fotókiállítás megnyitó

képek nélkül Pekingben

Eredeti terv szerint szerdán,  2015 december 2-án, 10:30 órakor kelett volna meg nyitni a Peking-i Román Kúlturális Intézetben Románia Nemzeti ünnepe alkalmából, a “Festői Románia és Kína” elnevezésü kiállítást. Az eseményen. Az eseményen részt vett  az “Euro Foto Art” Egyesület két Nagyvárad-i és egy Szolnok-i tagja, akik szállították magukkal az “Air France” légitársasággal a kiállítandó 100 fekete kartonra fel instalált fotográfiát, illetve a tárlat katalógusát. Sajnálatos módon aa repüllő gépnek kényszer leszállást kelett hajtson a Szentpétervár-i (Orosz Federáció) Nemzetközi repűllő terén és ebből kifolyólag a  három fotóművész untolsó pillanatban jutott el Pekingbe a tárlat megnyitójára. Mivel az egyéni csomagjaik és akó kiállítandó fotográfiákat tartalmazó csomag el kavarodott és nem érkezett meg Pekingbe, a három fotóművész az “repüllő” ruhájukban tudtak csak meg jelenni az ünnepségen.A tárlat képeit egy nagy képernyőre vetítették ki az Intézet falára a szép számu publikumnak akit Elena Racu szakreferens üdvözölt, majd fel kérte Constantin Lupeanu urat az Intézet igazgatóját, hogy tartsa meg előadői beszédét. A Peking-i Intézet igazgatója nagyra értékelte a közös kiállítás ötletét, illetve az “Euro Foto Art” Egyesülettel való kitűnő közreműködést. Tóth István AFIAP  fotóművésszel, a nemzetközi Egyesület elnökével a kínai fotóművészekkel fenn álló kitűnő kapcslatokról, majd meg köszönte a Pekingi Román Kólturális Intézet segítségét a Projekt kivitelezésében. Végezetűl Ovi D. Pop AFIAP fotóművész beszédében ki fejezte azon örömét, hogy harmadik alkalommal jutott Kínába, ahol lehetősége volt ebben a csodálatos országban fotografálni. Befelyezésként a Peking-i Román Kúlturális Intézet kockteil-el zárta a rendezvényt.

Kalandos repülés Peking felé …

Eredeti terv szerint 2015 december 2-án, szerdán 10:30 órakor kellett volna megnyitni a Peking-i Román Kulturális Intézetben Románia nemzeti ünnepe alkalmából, a “Festői Románia és Kína” elnevezésű kiállítást. Az eseményen részt vett  az “Euro Foto Art” Egyesület két Nagyvárad-i és egy Szolnok-i tagja, akik magukkal hozták az “Air France” légitársaság járatán a kiállítandó 100 db. fotográfiát, illetve a tárlat katalógusát. A fényképeket tartalmazó csomagot a Budapest-i “Liszt Ferenc” repülőtéren adták fel hétfőn délelőtt. Franciaország fővárosából a három fotóművész, Tóth István AFIAP (elnök), Ovi D. Pop AFIAP (a védnökségi osztály igazgatója), illetve Kajtár Tibor az Egyesület Szolnok-i tagja Boing 777-222 tip. repülőgéppel hagyta el a “Charles de Gaule” légikikötőt. A gép fedélzetén több mint 400 utassal, menetrend szerint december 2-án kedden reggel  06:40 kor érkezett volna meg.. Sajnálatos módon a repülést kb. 4 óra múlva meg kellett szakítani miután a repülő törzse kb.2-3 percig erősen rázkódott.  A  nem szundikáló utasok, az elején megijedtek, de hamarosan megkönyebültek amikor a szokatlan zaj hírtelen megszűnt. Nem így történt ez a három „Euro Foto Art”-os fotóművész esetében, akik a jobb oldali szárny mellett ültek, és akik az elsők között vették észre, hogy a repülőgép hírtelen visszafordult, illetve azt, hogy a gép jobb szárnyából el kezdett folyni a kerozin. A pilóta rövid időn belül bejelentette, hogy  “incidens” tőrtént és azt, hogy a repülőgép a  kb,100 km-re  lévő Szentpétervár (Orosz Föderáció) repülőterén  fog leszállni. Közben a gép sebessége csökkent, és ereszkedni kezdett. Azok az utasok akik nem aludtak nehezen várták a kényszerleszállás pillanatát. Mindenki meglepetésére a landolás a kitűnő pilótáknak köszönhetően probléma mentesen, a legnagyobb rendben történt.  A Szentpétervár-i  repülőtér szállingózó hópelyhekkel köszöntötte az utasokat, akiket betessékelték a várótermekbe. Felháboritó volt, hogy az Air France Légitársaság egyetlen  képviselője sem jelent meg, és nem informálta  az utasokat a történtekről. Ez idő alatt többen  telefonon probálták elérni ismerőseiket, és tájékoztatni őket a váratlan eseményről.. Eképp cselekedett Tóth István is, aki először a fiát         értesítette, aki percek alatt megtudta egy orosz hírportálról, hogy az említett Boing 777-200 repülőgép jobb oldali hajtóműve meghibásodott és e miatt le kellett állítani. Rövid időn belül az orosz repülőtér személyzete szendvicset és ásványvizet osztott a károsultaknak. Több órás várakozás után a Szentpétervár-i repülőtér képviselője  értesítette az utasokat, hogy kis csoportokban két repülőgép fogja őket majd visszaszállítani  Párizsba (Peking helyett). A második gép utasai, köztük a három póruljárt fotóművész kimondottan hosszú várakozás és a bejelentkezés után szerdán reggel 02:30-kor hagyták el Szentpétervárt, és helyi idő szerint 06:00 órakor érkeztek meg a Párizs-i repülőtérre. Menet közben az utasokat  két csomag keksszel és egy pohár ásványvízzel “lepték” meg. A kálvária a Párizs-i “Charles de Gaulle” repülőtéren folytatódott, amikor is a károsultakat különböző járatokra irányitották át, több órás várakozás után. A három fotóművésznek már nem tudtak  helyet  biztosítani az aznapi “Air France” járatra, így elfogadták azt a javaslatot, hogy Amszterdamon keresztül folytassák útjukat Peking felé az OKL légitársasággal. A felgyülemlett idegesség hatására Tóth István fotóművész “elnézést” kért a Air France légi társaság képvislőjétől, aki ezt szemrebbenés nélkül  elfogadta. - Negyven perc repülés után a három fotóművész megérkezett Amsterdamba. Szerencséjükre rövíd időn belül beszállhattak a “China Southen” Légitársaság impozáns repülőgépébe, mellyel szerda reggel pontban 07:10-kor probléma mentesen megérkeztek a Peking-i “Capital” légikikötőbe. A “Három muskétás” kimondottan örült annak, hogy végre megérkeztek a cél- állomásra. Az öröm rövid ideig tartott, mert a csapat tagjai észrevették, hogy a személyes poggyászuk, illetve a kiállítandó fotókat tartalmazó csomag elkeveredett, és nem érkezett meg Pekingbe... Így a Budapesten november 30-án feladott három kézipoggyász, és a fényképeket tartalmazó csomag az “Air France” Légitársaság-nak “köszönhetően” csütörtök este érkezett meg a Peking-i “Riitan” Hotelbe.