PÉLDÁTLAN MAGNYITÓ A NAGYVÁRADI VÁRBAN

 

Szépszámu közönség jelenlétében került sor 2018 május 30-án este 6 órakor a Középkora Várban lévő ”Ștefan Vilidár István” Studió Galériában (C szárny, első emelet) a ”Majális” című fotóművészeti kiállítás megnyitójára. Az eseményen részt vett és fel szólalt a nagy hírnvévnek örvendő Paul Bock Amerika-i fotóművész, az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület amerikai képviselő elnöke és Somogyi Lajos a Hegyközpályi község polgármestere, aki a kiállításon szereplő lefotografált meghívott személyként volt jelen, akit lencsevégre kaptak a magyar nyelvü fotótanfolyam résztvevői a Vársáncban rendezett majálison szervezett fotókiszálláson. A tárlaton azt a 42 vizsaalkotásit állítottak ki melyeket Bódi Renáta, Bóne-Gréczi Loretta-Cecilia, Köteles Tamás, Papp István, Serac Ilona-Veronika, Turzó Roland-Tibor és Varga József-Márk. Az ünnepélyes megnyitón Tóth István AFIAP az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke és tanfolyam vezetője átadta a végzősök oklevelét. A zenei hangulatot Thurzó Sándor József brácsaművész szolgálta aki több magyar szerzők alkotásait adta elő. Az esemény végén a megjelent résztvevőket egy meglepetésben részesítette Somogyi Lajos polgármester aki feleségével egy olyam bográcsost készített és szolgálta fel a megjelenteknek, melyet a fotókiszállás alkalmával fotóztak a fotótanfolyam résztvevői. A Nagyváradi Fotográfusok ”Tavirózsa” Klubjával partnerségben rendezett tárlat 2018 június 13-ig tekinhető meg naponta 08:00 - 20:00 között, melyre a belépés ingyenes.(Fotó: Christian Filipescu)

 

 

 

 

ÚJABB KIÁLLÍTÁS A NAGYVÁRADI VÁRBAN

 

2018 május 11-én, pénteken nagyszámú közönség jelenlétében került sor a Középkori Vár  C szárnyában lévő ”Vilidár István” Stúdió Galériában a ”Szent László városa az én városom” című kiállítás ünnepélyes megnyitójára, melyen az Nagyváradi RMDSZ, és az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület, és a Nagyváradi  ”Ovisuli” Egyesület által szervezett fotópályázat díjazottjai, résztvevői és családtagjai vettek részt. - Az egybegyűlt közönséget Tóth István AFIAP fotóművész az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke, és a zsűri elnöke köszöntötte, majd bemutatta kiállított alkotásokat. - Ezt követően Pető Dalma városi tanácsos, a Nagyváradi RMDSZ alelnöke megköszönte a rendezvény partnereinek, illetve a zsűri tagjainak a közreműködést, és átdata Adrienn Schöberg grafikusművész zsűritaggal a díjakat. - Az eseményhez illő zenét Thurzó Sándor József brácsaművész szolgáltatta, aki Nagyvárad-i zeneszerzők alkotásait adta elő. - Az Európai Fotográfiai Fesztivál, és a Festum Varadinum keretén belül a Nagyváradi Fotográfusok Tavirózsa Klubjával partnerségben rendezett kiállítás 2018 május 29-ig áll az érdeklődők rendelkezésére, naponta 08:00 - 20:00 ó. Között, melyre a belépés díjtalan.  (Fotó: Gheorghe Talpoș)

ÚJABB KIÁLLÍTÁS A NAGYVÁRADI VÁRBAN

 

Kajtár Tibor Szolnok-i fotóművész, a helybeli ”Tiszavirág” Fotóklub, és az ”Euro Foto Art” Egyesület tagja mutatkozott be a Nagyvárad-i közönség előtt 42 monochrom, és színes alkotásával. A Nagyváradi Fotográfusok Tavirózsa Klubja által szervezett kiállítás megnyitójára a szerző jelenlétében került sor 2018 április 13-án pénteken este 6 órakor, a Középkori Vár C épületében lévő ”Ștefan Vilidár István” Studió Galériában, melyen Budapest-i és Nagybánya-i fotóművészek is részt vettek. - A megjelenteket Tóth István AFIAP fotóművész a Nagyváradi Fotográfusok Tavirózsa Klubja, és az ”Euro Foto Art”  Egyesület elnöke köszöntötte, majd átadta az alkotónak a 2018/45 sz. Védnökségi Oklevelet. Ezt követően Kajtár Tibor fotóművész megköszönte, hogy a kiállítása ilyen pompás helyen került bemutatásra. -  Az est jó hangulatát Thurzó Sándor József brácsaművész játéka szolgálta, aki több magyar szerző művét adta elő. - Az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület védnökségével rendezett tárlat 2018 április 26-ig látogatható, naponta 08:00 - 20:00 óra között. A belépés díjtalan. (Fotó: Gardó Zoltán)

 

KÜLÖNLEGES MEGNYITÓ A NAGYVÁRADI KÖZÉPKORI VÁRBAN

 

A ”Ștefan Vilidár István Stúdió Galériában (C épületszárny, I.emelet) került sor 2018 március 9-én este 6 órakor a szerző és szépszámú közönség jelenlétben egy újabb tárlat megnyitójára a Nagyváradi Fotográfusok ”Tavirózsa”  Klubja szervezésében.  Az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület védnökségével nyitották meg Valentina Bellini olaszországi fotóművész egyéni kiállítását, aki 42 monokróm, és színes fotográfiával mutatkozott be a Nagyvárad-i közönségnek. A megjelenteket Tóth István AFIAP fotóművész, a két kulturális szervezet elnöke köszöntötte, aki átadta a kiállító fotóművésznek a 038 sz. védnökségi oklevelet. – Az alkotásokat dr. Ramona Novicov műkritikus méltatta, és mutatta be. Az est jó hangulatát Lucian Malița (hegedü) és Thurzó Sándor József (mélyhegedű) művészek játéka szolgálta, akik több olasz zeneszámot adtak elő. - Valentina Bellini olaszországi fotóművész egyéni tárlata 2018 március 29-ig látogatható, naponta  08:00 - 20:00 óra között.  A belépés díjtalan.

 

PROIECT NAȚIONAL

”Cu aparate de fotografiat prin Penitenciare”

În parteneriat cu

Asociația ”Euro Foto Art”

Coordonator :

Ștefan Tóth AFIAP

președinte

La Mulţi Ani !

Happy Birthday!

Boldog Szülinapot!

IULIE

 - 01 Dudás László

 

- 08 Zatykó Noémi

 

- 26 Turzó Roland-Tibor

 

Muzeul

Orașului Oradea -

Complex cultural

(04 - 26.07.2018)

TURNUL PRIMĂRIEI ORADEA

15.05 - 29.06.2018

Galeria Euro Foto Art

Oradea

30.06 -12.07.2018

GALERIA STUDIO

”ȘTEFAN VILIDÁR ISTVÁN”

Cetatea Oradea

29.06 - 19.07.2018.

    Regional member

PARTENERI MEDIA/ MEDIA PARTNERS/ MÉDIA PARTNEREK: